Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Dr. Terplán Zénó: Pattantyús-Ábrahám Imre

egyetlen kérése volt: a lelkiismeretes munka. Ezt megígérve igyekeztünk is, s így dolgoztam közvetlen közelében pontosan tíz évig . . .

Nagyon pontos napi munkaprogram szerint dolgozott. Munkatársai gondját, baját ismerte, tudott vigasztalni, ha kellett, segíteni. Naponta lement az üzembe, ott bárki megállíthatta, felírta a panaszát a mindig kéznél levő kis kockás noteszába, kivizsgáltatta az ügyet, ha kellett, segített. . .

Nehéz éveket élt át a háború alatt a vállalat élén. Igazságérzete nem tűrte az embertelenséget. . . Kétszer láttam őt igazán tehetetlenül tragikus állapotban: az egyik, amikor fia meghalt; a másik, amikor a gyár egyik legjobb építészét a nyilasok agyonlőtték . .

Az 1941-ben meghalt Gábor fia elvesztését természetesen nagyon nehezen viselte el. Edit lánya így emlékezett ezekre az időkre (1):

,,1941 nyarán történt az újabb költözködés, néhány héttel utána bátyám tragédiája. Apám gyermekkorától vallásos volt, de a vallásosság napi formalitásainak csak ettől kezdve tett eleget. Nem beszélt az összefüggésekről, így máig sem tudom teljes biztonsággal, hogy nagy fiának elvesztése, vagy a háború elején átvett nagyüzem vezetésének rengeteg (és nagyrészt nem műszaki természetű) gondja-baja tette-e számára szükségessé a vallás napi vigaszát . . .

Két első győri évünk egybeesett két utolsó középiskolás évemmel... A vízparton, a Radó szigeten, a Nádorvárosban tett séták alatt változatos témákról beszélgettünk. Hol régi családi eseményekről volt szó, hol diákköri élményeiről, hol elvont témákról. Az elvont témák között gyakran emlegette például, hogy a hét főbűn között nem véletlenül van első helyen a kevélység és a kapzsiság, mert ez a kettő több bajt okoz a világon, mint a többi együttvéve . . .”.

Ádám fia így írt apjáról (1):

„Akik ismerték Apámat, általában türelmes és higgadt embernek tartották. Ez nem felel meg egészen a valóságnak, mert valójában lobbanékony, szangvinikus típus volt. A látszólagos higgadtságát nagyfokú önuralom eredményezte. Különösen ingerelték őt az előítéletek, a butaság, a konok makacsság, a rosszindulat, az elfogultság stb. Itt kiemelném a különböző társadalmi előítéleteket, amelyeket mindig is rendkívül károsnak tartott, legyenek azok származási, faji, nemzeti vagy nemzetiségi előítéletek, és akármilyen formában, vagyis akár kizáró, vagy akár kizárólagos formában jelentkeztek . . .”.

Pattantyús-Ábrahám Imre önéletrajzában a győri évekről, irányító munkájáról szűkszavúan a következőket foglalta össze:

„1941—43 között: a győri Magyar Vagon- és Gépgyár műhelyeinek, üzemi berendezéseinek korszerű átépítése és bővítése (közben a dolgozók száma 3 ezerről 10 ezerre nőtt). 10 MV-A teljesítményű villamos erőmű tervezése, építése és üzembe helyezése, a gyártelep épületeinek fűtése a gőzturbinák csapolt gőzével.

1945-től: a 80%-ban lerombolt gyár üzemeinek újjáépítése és újjászervezése.

1947-től: a NIK, majd a Nehézipari Igazgatóság, ill. a NTM Gépipari Főosztályának legfőbb irányítása mellett a vállalat szanálása, a volt győri MÁ-242