Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Dr. Horváth Tibor - Góhér Mihály: Verebély László

Végeredményben azonban a Bánhidai erőmű építését az előbb említett viták nem késleltették. Az erőműre vonatkozó szerződést a Magyar Dunántúli Villamossági Rt. 1927. december 16-án a Ganz és Társa céggel, mint fővállalkozóval kötötte meg, miután az angol kölcsön folyósítására vonatkozó megállapodás létrejött. Az angol cégek a Ganz alvállalkozói voltak. A terveket az eredeti Verebély-féle elképzelés szerint készítették, azon az angolokra való tekintettel nem változtattak. Az erőmű és a Bánhida—Budapest közötti kétrendszerű 110 kV-os távvezeték a letranszformáló állomással 1930. június 28-án készült el, és először a BSZKRT villamos vonalhálózatának táplálásába kapcsolódott be. Az Elektromos Művek csak később készítette el a csatlakozó állomását és kezdte el a villamos energia vételezését. A Bánhida—Győr közötti vezeték néhány hónappal később lépett üzembe.

Az erőmű a tatabányai bányákból drótkötélpályán kapta a szenet, amiről az üzem folyamán kiderült, hogy fajlagos fűtőértéke 4100 kal/kg fölött van, tehát jobb az eredetileg tervezettnél. A fajlagos hőfelhasználás elérte a nagyon kedvező 3600 kal/kWh-t, szemben a Kelenföldi Erőmű 5000 kal/kWh vagy a kisebb erőművek 13 000...38 000kal/kWh hőfeihasználásával. A nyolc Babcock— Wilcox rendszerű kazánt a Ganz gyárak szállították és a próbaüzem szerint a tervezett 30 t/h helyett 40 t/h gőztermelésre voltak alkalmasak. A gőznyomás 28,5 bar, a gőzhőmérséklet 390 °C volt. A gépházban három English Electric gyártású, 30 000 LE teljesítményű turbógenerátor és egy 3300 LE-s házi generátor volt elhelyezve. Mindegyik generátor kétpólusú, tehát 3000 percenkénti fordulatszámú volt. A távvezetékre adható teljesítmény tehát 90 000 LE, azaz 66,2 MW volt, ami a névleges cos 9 = 0,8 figyelembe vételével kereken 83 MVA terhelhetőségnek felel meg. A kondenzációs turbinák hűtésére az erőmű mellett levő tóban egy T alakú gáttal kényszeráramlást alakítottak ki és a beömlő meleg hűtővizet a tó természetes párolgása hűtötte le. Az 5. ábra a hűtőtó felől nézve mutatja, az erőművet, amelyhez a tó felőli oldalon kapcsolódott a magas rácsos tartószerkezeten levő 110 kV-os alállomás. Ennek a berendezését angol cégek szállították, mert nálunk még ilyen feszültségű kapcsolóberendezés nem készült. A transzformátorok egy részét viszont a Ganz gyárban készítették. Később a kazántelep teljesítménytartalékát kihasználva, egy negyedik gépegységet állítottak üzembe, és ezzel megnövelték az erőmű terhelhetőségét. Ehhez a turbinát a Láng, a generátort a Ganz gyártotta.

A kétszer háromfázisú távvezeték budapesti szakaszán kadmiumbronz áramvezetőket használtak, a hegyeshalmi szakaszon pedig acél-alumínium sodronyokat. A 6. ábrán látható oszlopkép szerint a távvezetéknek egy villámhárító védővezetője volt. Az egysapkás, héttagú szigetelőláncokat részben angol cégek, részben a pécsi Zsolnai Porcelángyár szállította.

Végül tekintsük át Verebély László szerepét a Bánhidai Erőmű és a távvezeték létrejöttében. A Nemzeti Újság riportere ezt 1932-ben a következőkben foglalta össze:

197