Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Fonó Albert: Életem és működésem (Önvallomás egy gazdag életpályáról)
sához nem lehet megismerni mindent, amit valaki már megoldott. Ezen kívül érdekelt cégek sok értékes eredményt üzleti érdekből nem is publikálnak. Ennek eredménye az, hogy azonos feladat megoldásánál különböző tervezők különböző ismeretek birtokában dolgoznak és különböző megoldásokra is jutnak. A gyakorlatban ezek megállnak egymás mellett, vagy a jobb érvényesül a többi rovására. A rendszeres kutatás sok időt kívánó szívós munka és különleges rétennettséget, elsősorban nagy mennyiségű ismeretet kíván. A legtöbbször az ilyen adottság mellett hiányzik az a kombinálóképesség, amely szükséges, hogy az adatgyűjtő valamely területen elért eredményeket más területen fel tudjon használni, sőt még az is, hogy felismerje azt, amit használni lehet. A nagyobb kombinálóképességgel rendelkezők viszont gyakran nem bírják türelemmel a tömeges irodalomkutatást. Kívánatos ilyen kétféle adottságú ember munkájának az összekapcsolása. Ezt meg szokták szervezni, de sajnos ez is gyakran rosz- 8zul működik. Ha az adatokat gyűjtő dokumentátor nem tud a tervező gondolatmenetébe beleilleszkedni, akkor legfeljebb szűkebb körre szorítja azt az anyagot, amit magának az alkotó tervezőnek kell átolvasnia. Ezek a körülmények alakították ki a különbözően dolgozó alkotó szakembereket, olyanokat, akik a fellelhető ismeretek gyűjtésére helyezik a fő súlyt, és olyanokat, akik alapismeretekre építik fel gondolataikat, kevesebbet törődve avval, hogy hasonló megoldásokkal kapcsolatban mit rejt még az irodalom. Az előbbi inkább szerkesztő, az utóbbi inkább feltalálói munkát végez. Persze éles határt a kettő között nem lehet vonni. A feltaláló gondolatban végigvizsgál elképzelt megoldásokat, és igyekszik kritikailag értékelni azokat, újabb és újabb megoldásokat keresve, és kiválasztja a jónak látszókat. A találmányi szabadalmakról A találmányi szabadalom bevezetése a gyakorlatba és anyagi értékesítése különálló feladat, amely egészen más képességeket kíván, mint a műszaki megoldás megtalálása. Ahhoz, hogy egy műszaki kérdés megoldásával pénzt lehessen keresni, sok követelményt kell kielégíteni. Először fel kell ismemi olyan feladatot, amelynek a megoldására szükség van abban az időpontban, amikor a feladatot meglátjuk. Ha a megoldás túl korán jön, akkor a piac még nincs rászorulva arra, akkor esetleg eltelik több, mint 15 év — ameddig a szabadalmi védettség tart — és mire az a gyakorlatba kerül, addigra a közzétett szabadalom alapján azt már akárki korlátozás nélkül használhatja. Ha viszont a szabadalmi bejelentés késik, akkor megvan a lehetősége annak, hogy azt más jelentse be. A túl korai bejelentésre példa a Büchi-féle belsőégésű motorfeltöltő gépcsoportja. 1912-ben a Brown Boveri gyárban Mayer igazgatónak elmondtam, hogy milyen nagy jövedelemtől estem el azáltal, hogy 1906-ban nem szabadalmaztattam a motorhengert feltöltő gépcsoportot, amit Westinghouse-nál Le 167
