Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Szénássy Barna: Bolyai Farkas
A szerény bolyai birtokot alig gyarapította valamivel Farkas édesanyjának. Pávai Vájná Krisztinának (1755 ?—1788 ?) domáldi (Marosvásárhely és Erzsébetváros között) hozománya. Az apáról, Bolyai Gáspárról az adatok megőrizték. hogy sokat olvasó, művelt, szorgalmasan gazdálkodó, családszerető tisztviselő volt, aki két fiát odaadó gondossággal nevelte. Farkas és Antal tehát komoly földi javakat nem örökölt szüleitől, de a tisztességes életre való útravalót igen. Antal — a megrögzött agglegény — nevét nem őrzik annaleszeink, mint segítőkész vármegyei főjegyzőnek, sokáig őrizték az emlékét a környék egyszerű lakói. A szülői ház és az örökölt tehetség révén Bolyai Farkas hat és fél éves korát meghazudtoló tudással került a nagyenyedi református kollégiumba, az akkori Erdély egyik legjelentősebb szellemi centrumába. A bőven visszamaradt, hitelt érdemlő adatok egybehangzóan csodagyermekként említik, aki matematikai tudásán felül kitűnt iskolatársai közül nyelvi és zenei tehetségével, irodalmi adottságával, technikai ügyességével, rajzkészségével és sok más téren. Rajztehetségének bizonyítékai: a marosvásárhelyi Bolyai Múzeumban őrzött önarcképe és az ugyanott látható két temperafestmény. Ismeretanyaga idők folyamán rohamosan bővült, annyira, hogy Farkast — mint tudóst — Erdély egyik legkiemelkedőbb polihisztorának kell minősítenünk, e szónak azonban nem dilettantizmust fedő, pejoratív értelmében. A gyermek Farkas tehetségének azonban a kollégiumi évek során jelentkeztek a buktatói is: tanárai lángésznek látták és ennek megfelelően foglalkoztak vele. Ezen elhibázott nevelésnek főleg az első időkben megmutatkoztak a hátrányai is. Zárkózottá, koravénné, visszahúzódóvá vált, akinek a magatartására nagyon ráillett a ,,hipochonder” jelző, amin akkori szóhasználat szerint túlérzékenységet kell értenünk. Érdeklődési köre is szeszélyes módon hullámzott a legkülönfélébb tudományágak és filozófiai eszmék között, lelkiállapota pedig a szertelen optimizmusból többször is átcsapott szinte az öngyilkosságba kergető pesszimizmus felé. A számára kedvezőtlen kollégiumi légkör után ezek miatt szerencsés fordulatnak kell tekintenünk azt, hogy 1788-ban az egyik erdélyi báró, id. Kemény Simon hasonló nevű fia (1779—1826) mellé került házitanítónak, akkori szóhasználattal élve, mentornak. A mentor alkalmazása gyakori volt jobb módú főuraink körében, a házitanító szerepe olykor megalázónak, de anyagilag általában kedvezőnek bizonyult: a szegény származású mentor ugyanis ilyen módon tudta előteremteni továbbtanulásának anyagi föltételeit. Bolyai Farkas esetében inkább az előnyök jelentkeztek, mert a Kemény család környezetében otthont, korán elhunyt tanítványában pedig segítőkész barátot talált. 1790-től Farkas és tanítványa a kolozsvári kollégiumban folytatta tanulmányait — az iskolaváltoztatás bizonyára a Kemény család kívánságára történt, az ok pedig az lehetett, hogy azokban az években az ottani kollégium talán még ismertebb volt, mint a nagyenyedi. Bolyai Farkas jó matematikai alap14
