Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Fonó Albert: Életem és működésem (Önvallomás egy gazdag életpályáról)

r

Egy volt évfolyamtársam ebben az időben megkérdezett, hogy mi lesz a specialitásom, amelytől remélem, hogy boldogulni fogok. Van elég sok magánmérnök és nehezen boldogulnak. Azt feleltem, hogy specialitásom a feltétlen megbízhatóság lesz. Nem fogok elfogadni mástól, mint ügyfelemtől pénzt vagy előnyt. Ezt szigorúan be is tartottam végig. A gyakorlatban szükségét éreztem annak, hogy szabatosan megállapítsam a magam számára, hogy mit szabad és mit kell csinálni egy tanácsadó és tervező mérnöknek, mekkora díjazáshoz van joga. A VDI Zeitschrift-ben olvastam, hogy ez a kérdés másokat is foglalkoztat. Ezekkel levelezésbe léptem, és ennek kapcsán részt vettem a Tanácsadó Mérnökök Nemzetiközi Szövetsége, a „Federation Internationale des Ingenieurs Conseil'’, a „FIDIC” alakuló ülésén 1913-ban Gandban. A nemzetközi testület munkájában részt vettem. Megalkottuk a tanácsadó mérnökök erkölcsi kódexét és díjszabását. A nemzetközi szervezetet nemzeti szervezetek alkották. Én is igyekeztem magyar szervet is alakítani, de ez csak 1932-ben sikerült, az első világháború után. A magyar szervezet „Tanácsadó Mérnökök Testületé”, „TMT” név alatt működött mindaddig, amíg az államosítások a szervezetet fölöslegessé tették.

Első munkám a Korláti Bazalt Bánya számára sűrített levegővel való kőfúrás bevezetése volt. Megfelelő pneumatikus fúrószerszámokat kellett szerezni, levegőt sűríteni és a sűrített levegőt a munkahelyre vezetni, majd ott szétosztani. A fúrólyukak robbanó töltet felvételére szolgáltak. A fúrási feladat alapján beszerzett ajánlatok megadták a sűrítettlevegő-adatokat. Erre terveztem és építettem egy lokomobillal hajtott légsűrítőt, megépítettem a csőhálózatot, és azután meghívtam a pneumatikus fúrókat ajánló cégeket, hogy összehasonlító próbafúrásnál mutassák be szerkezetük alkalmasságát. Az érdekeltek jelenlétében egymás után fúrtak szerszámaikkal a pályázó cégek azonos méretű lyukakat azonos kőzetben. Mértem a fúrási időt és a sűrített gőzfogyasztást. Utóbbit úgy mértem, hogy csak egy feltöltött légüstből szolgáltattam levegőt, és leolvastam a nyomásesést. Egyértelműleg volt eldönthető, hogy melyik fúrókalapács felel meg legjobban. Ez a szabatos szerszámkiválasztás nagyon tetszett az ottani munkásoknak.

Ezt 20 évvel később mondta nekem a művezetőjük, a fő „Ritzer”. Ritzernek nevezik a burkolókockakő-gyártásnál azokat a szakmunkásokat, akik a kőtömböt élesszerszám-rá ve réssel végigkaparják (ritzelik), és azután a túlsó oldalon ráütve azt széthasítják. A szobi andezitbányában történt ez, ahol hasonló üzem volt, és ahol akkor a művezető azonos volt avval, akit Korláton ismertem meg. Nagyon bizalmatlanul fogadott, amikor a bányában körülnéztem, és azt kérdezte, láttam-e a korláti bazaltbánya berendezését. Mire azt válaszoltam, hogy azt én építettem, azt mondta „akkor az egészen más, akkor maga a Fonó”, és rögtön meghívott paprikás csirke ebédre. Mondhatom nagyon örültem ennek az egyszerű ember elismerésének.

A Szobi Kőbányában azt a megbízást kaptam, hogy egy légsűrítőt állítsak be lokomobil vagy ezplóziós motor hajtással. A viszonyok tanulmányozása azt

109