Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Terplán Zénó: Cserháti Jenő
minisztériumi pályázat-kiírást javasolt. Érdekes, hogy éppen Herrmann Miksa professzor [24] lett Cserháti Jenő professzor utóda, továbbá 1914-ben elnyerte a Cserháti-plakettet. Az egyik nekrológból olvasható, a pozsonyi osztály nagy örömmel várta Cserháti Jenőt, hogy a sármási földgázok értékesítéséről tervezett előadását megtartsa, amelyet azonban a váratlan halál végképp meghiúsított. Ennek az évnek társadalmi munkáját idéztük egyetlen egylet szempontjából, de ugyanakkor a Műegyetemen a tavaszi félévben előadott heti 4 órában Gépelemeket a III. éves gépészmémökhallgatóknak, és heti 2 órában Lokomotívokat a IV. éves gépészmérnökhallgatóknak; az őszi félévben pedig heti 5 órában Gépelemeket a III. éves gépészmémökhallgatóknak, és nyilván a többi egyesületbeli kötelezettségeinek is eleget tett. Bállá Pál [6] elárul Cserháti Jenőről mint magánemberről is néhány tulajdonságot: ,,Az egész férfit igénylő munkásságra csak az tette őt képessé, hogy nem tévesztette szem elől azt a kívánalmat: legyen anima sana in corpore sano. Az intenzív szellemi tevékenysége mellett mindig szakított magának annyi időt, hogy testedzéssel munkabírását fokozza. Annak idején szorgalmasan ülte meg a kerékpárt , mindvégig rendszeresen szelte karcsú csónakban a Duna vizét, hegymászó kirándulásain gyakran gyönyörködött a természet szépségeiben, de minden évben valóban újjá született szünidei utazásain. Ő, aki hazáját szerette, imádta, annak rónáit, dombjait, hegyóriásait felkereste, évenkint egyszer elment külföldre, hogy új környezetben, új impressziókat vehessen fel.” Hivatalos külföldi utakon is járt, így a párizsi világkiállításon, Németországban a vasúti hókotrók tanulmányozására, többször is Olaszországban a Valtellina vasút villamosítása során. De járt Zürichben is ismét — egy megsárgult fénykép tanúsága szerint [28] — 1896-ban a 20 éve gépészmérnöki oklevelet szerzettek találkozóján Irma nővérével. Rosszul sikerült házassága után Irma nővérével és Katalin húgával élt egy háztartásban. A háztartást Katalin húga vezette. Hosszú ideig náluk lakott Sándor bátyjának egyik leánya Cserháti Ilona (a később férjezett Manninger G. Adolf né) is, aki Budapesten járt iskolába. Jómódú, rokonait mindig támogató ember volt. Ez különösen akkor tűnt ki, amikor Sándor bátyja 1909-ben meghalt, és özvegye a sok gyerekkel Magyaróvárról Budapestre költözött. A legkisebb fiú, az akkor 9 éves iff. Cserháti Sándor még 70 életévén is túl szeretettel emlékezett vissza arra az egy esztendőre, amikor nagybátyja őket a Műegyetem közelében levő lakásukban többször meglátogatta, őt a műegyetemi tanszékre gyakran átvitte, és ott nagybátyjának asszisztense Pattantyús Á. Géza a Valtellina vasút első villamos mozdonyának modelljét neki megmutatta. Elbeszélése szerint Cserháti Jenő középmagas, jókedélyű, hízásra hajlamos, kissé már ősz hajú, ősz szakállú, élénkbama szemű, kellemes orgánumú férfi volt, akit — emlékezete szerint — mindenki nagyon szeretett. Mindig egészséges, nagy munkabírású volt. A rátört váratlan betegség három nap alatt végzett vele. A nemrég vásárolt, szép Füge utca 4. sz. alatti Rózsadombi villát alig él7 Műszaki nagyjaink V. 97
