Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)

Pénzes István: Verancsics Fausztusz

Mindaddig tehát amíg a Ha húzóerő el nem éri a H a = Q (sina -f- cos a tg g) ím/^k

értéket, a munkahenger tovább forog saját tengelye körül, miközben a b kötélág továbbra is a dobra feszül, a rácsavarodó kötél feszültsége pedig folyton nö, úgyhogy most már a kötéldob lefékezett kötélféknek tekinthető.

További forgás már nem lehetséges, csak a lejtőn felfelé irányuló csúszás. Ha arra is tekintettel vagyunk, hogy az a kötélág a vályú hajlási irányához képest b szög alatt hajlik, akkor az előbbi meggondolások alapján a számítás tovább finomítható. Az eddig közöltekből is láthatjuk, hogy a henger csúszó mozgással halad a lejtőn felfelé. Közben a b kötélág folyton lazul és e miatt a vonszolás folyamán a munkahenger ,,kötélbölcsőjében''’ az óramutatóval egyező értelmű elfordulást végez. Megfelelő méretezés vagy a tapodás megfelelő üteme esetén a fékhatás már teljesen megszűnik, mire a munkahenger felső munkahelyzetbe ért.

A fentebb mondottak igazolására a 31b. ábrán bemutatunk egy mozgás közben lefolyó esetet. Egy bizonyos időpontban a munkahenger ,,kötélbölcsőben"

való vonaszolásakor Q önsúllyal Ha. és/Zb kötélerők tartanak egyensúlyt, vagyis vektoraik zért vektorháromszöget alkotnak, vagyis

Q d- Hb d- Ha = 0.

91

31b. ábra