Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
alárendelték magukat a világi hatalomnak, s a helyi szélsőségeknek, nem törődve egyházmegyéjük kormányzásával. Ezek a püspökök az egyház javait nem ritkán protestáns rokonaik támogatására használták, esetenként nem riadva vissza az egyházi birtokok elzálogosításától és más jogtalanságtól. Az emlékirat szerzője szerint, a vázolt állapot, részben a pápai udvar magatartásának köszönhető, mert a magyar püspökök nem kaptak támogatást. A restauráció érdekében tehát állandó pápai követre lenne szükség. Végezetül az emlékirat szerzője úgy véli, a keresztény vallás belső megújhodása nélkül egyik isteni csapás után újabb fogja sújtani a magyar népet. A másik emlékirat (II modo de Restaurare la Religione in Ungaria) a restaurációval és az ifjúság nevelésével foglalkozik. Az emlékirat sorsa csaknem minden vonatkozásban azonos az előzővel: a pápai levéltár őrzi, a keltezés, az aláírás, az átadás módja itt is hiányzik. Az iratra idegen kéz írta rá: l’anno 1606. Ám a második emlékiratnál már van árulkodó nyom. A Magyar Nemzeti Múzeumban, a kézirattárban, ugyanis megtalálható az emlékirat másolata, a befejező lapján jelezve: ,,Presentato al Pap — 3 Maji 1606”, továbbá: „Ex Chartophylatio Dragannichiano-Verantiano”. Az emlékirat szerzője, bizonyság szerint Verancsics, úgy véli, hogy mindenekelőtt meg kell teremteni a katolikus restauráció anyagi feltételeit. Ennek útja: a püspöki és a főpapi birtokok visszaszerzése lehetett. Mindez nem elegendő. A püspökök kinevezését meg kell szigorítani, javasolta az emlékirat szerzője, s a kinevezettek lakjanak egyházmegyéjük területén, ott végezve rendszeres pásztori tevékenységet. Mindezzel egyidőben papi szemináriumokat kell alapítani a papság képzésére. Az utóbbival párhuzamosan mód nyílnék a világi ifjak oktatására és ennek irányítására. Az intézkedéseket a pápai udvar vizitátora állandóan ellenőrizhetné, aki időről időre tájékoztatást adhatna megbízói számára. Több kisebb jelentőségű javaslatot is tett az emlékirat szerzője. Például, szükségesnek látta a püspökök megfelelő felhatalmazását a hívők lelkiismereti ügyeinek intézésére, megfelelő könyvek nyomtatását javasolta, az egyházi szabályok egyszerűsítését és érthetőségét sürgette stb. Verancsics Fausztusz gépei, készülékei és szerkezetei Minél összetettebb az ember technikája, minél meredekebb a fejlődés iránya, annál nagyobb elfogódottsággal idézi a kezdetet, s még nagyobb megbecsüléssel nézi egy-egy műszaki vívmány első formáját. Az az idézett közhely, hogy „nincs új a Nap alatt”, nem igaz. A kényszer, a véletlenre odafigyelő okos tekintet, vagy a zseniális találékonyság igenis újat adhat, oly csírát, mely vagy még a feltaláló gondozásában nagyra nő, vagy csak a késői jövőben válik használhatóvá. Verancsics Fausztusz érdemét bárhogyan jelöljük is meg, egyformán jogosult a megbecsülésre. 50