Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
Önmaguk között felosztották a töröktől meghagyott országrészt, hogy majdan, János halála után, az egész ország Ferdinándra vagy örököseire szálljék. A megállapodás nem valósult meg. Szapolyai halála előtt a csonka trónját feleségére, Jagelló Izabellára, illetve csecsemő fiára, János Zsigmondra (II. Jánosra) hagyta. A nyugalom lehetőségét ismét elűzték. Buda — könnyű zsákmányként — a törökök lábai elé hullott. II. János uralkodása idején megszilárdult Erdély különválása. A keleti és nyugati országrészek egyezkedése (1538, 1541, 1571), a két országrész egyesítésének kísérletei (1551, 1595), mint látható, sűrűn váltogatták egymást. Közben minden akció ismét és ismét eret vágott a nemzeten. A magyarság korán ráébredt, hogy a Habsburgok is, a törökök is elnyomók. A tudatokban valahol itt vált Erdély a támasz fogalmává és a megmozdulások lehetőségévé. Ebből az adottságból indulhatott Bocskai István szabadságharca (1604). A hódoltság kiterjedtével az Alföld, a Dunántúl és a Tiszántúl nagy része jutott török kézre. Már a század elején, közvetlenül a mohácsi csatavesztés után, száz-, száztízezer rabul ejtett magyart hajtottak el a törökök. Ezzel egyidőben a Dunántúl nyugati felében és az északi vármegyében Ferdinánd királysága rendezkedett be. A Tiszántúl keleti felében és Erdélyben János király uralkodott, majd halála után kialakult az Erdélyi Fejedelemség. A 16. század Magyarországában a társadalmat felül a főnemesség, alul a jobbágyság képviselte. Közöttük viszonylag vékony réteget alkotott a közép- és kisbirtokos nemesség valamint a városi cívisek és iparosok. A mohácsi vész utáni időkből származó statisztika szerint, 37 vármegyében az összes adóköteles jobbágybirtok 45%-a 16 család kezében összpontosult. A maradék 55% a kis- és középnemesség között oszlott meg. Főleg az utóbbik alkották a városok polgárait (cíviseit), akik különösen a mezővárosokban földműveléssel is foglalkoztak. A 16. századot megelőző időszakban a magyar jobbágyság a királynak adót, a földesúrnak kilencedet, az egyháznak dézsmát fizetett. Ezenfelül minden jobbágy földesurának néhány napot robotolt. A polgárosodás igen lassú volt, s a század elején még az enyhe mozgású fejlődés is megtört. A Dózsa vezette parasztforradalom leverése után kimondták, törvénnyel szentesítették a parasztság röghöz kötöttségét. Ebben a korszakban kezdődő földesúri árutermelés, a föllendülő, robotos munkán alapuló majorsági gazdálkodás teljessé tette a jobbágyság elnyomását. A mezővárosokban megmaradt a paraszti árutermelés. A törökök által megszállt országrészben, a hódoltságban sokféle adó, a létás vagyonbiztonság teljes hiánya akadályozta a fejlődést. A 16. század elején és az ezt megelőző időszakban, a köznépet az antifeudális eretnekmozgalom (huszitizmus) —, a főurakat pedig a humanizmus készítette elő a lutheri reformáció befogadására. Az új tan, a tűzhalál lehetőségének ellenére, már az 1520-as években hazánkban is sok követőre talált. A mohácsi csata után keletkezett fejvesztettségben egyre fokozódott a lutherizmus terjedése. A katolikus egyházi javak megszerzésének reményében a főurak támo15
