Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Holenda Barnabás †: Jedlik Ányos
alakult ki. Jedlik is bekapcsolódott a kutatók sorába. A Grove és Bunsen elemekkel való kísérletezései során látta meg a tökéletesítés útját [19]. A savakat szétválasztó cellák ellenállását kisebbíteni kell. s a drága szénlemezeket házilag olcsóbban kell előállítani. Az első lépés az volt, hogy agyagcellák helyett villamos papírt kezdett használni. (Később a javított agyagcellákat is használta.) 1864-ben tették Böttgein és Schönbein közösen azt a felfedezést, hogy bizonyos szerves anyagok, gyapot, papír stb., ha egyideig salétromsavba, aztán vízbe áztatjuk őket, azt a tulajdonságot veszik fel, hogy a salétromsav további hatásának ellenállnak, s gyenge dörzsölés hatására is erős villamos hatást mutattak. Innen a villamos papír elnevezés. Jedlik 1852-ben kezdett azzal foglalkozni, hogy akkor még igen tökéletlen agyagcellák helyett ilyen villamos papírt használ a Bunsen elemben a salétromsav és kénsav elválasztására. Munkájába bevonta Csapó Gusztávot és Hamar Leót is. A velük közösen kiállított irat szerint Jedlik munkája volt: ,,1. a szénlemezek készítésének találmánya, 2. a szénlemezek beragasztására kellékéit Stearinin és Cerenin készítésének találmánya, 3. a rámákhoz kén és Colcotár keverék alkalmazása, 4. a rámák bevonásához a Schönbein-féle villampapír alkalmazása, 5. a Cerininnek szénlemezek beragasztására mikénti alkalmazása, 6. az elemek összekötése porcelán és gummielasticum nélkül, 7. a cellából kifejlendő légéleg elvezetésére vagy elnyelésére szolgáló szerkezet, 8. az elemek működtetésére légsav helyett chilisalétromnak alkalmazása”. Az elemek előállítására kisebb vállalatot állítottak fel, valószínűleg a Kerepesi út 4. szám alatt volt „közös gyáruk”. Készítményei között szerepel pl. ez a tétel: „1854. június folyamán elkészült delejvillamos mozgonv 77 pengő forint 69 krajcár”. Ezt a kisebb villamos mozdonyt hajtották először Jedlik elemekkel; kár, hogy nem maradt fenn. A részletes vizsgálat azt mutatta, hogy az elemeknek aránylag kicsiny a belső ellenállása és Jedlik mérései szerint a 10-es telep által működtetett ívlámpa 150—180, a 20-as telepé 542 — 600, a 30-asé, 1948 — 2183, a 40-esé 3336 — 3600 gyertyafényt adott. A mértani arányban történő növekedés miatt Jedlik arra következtetett, hogy „száz elem millióm gyertyánál is többet világítana”. A 100-as telepet az 1855-ös párizsi világkiállításra készítették, de az idő rövidsége miatt nem volt idejük itthon kipróbálni, s a szállítás közben, mint már említettük, összetörött. A párizsi vállalkozásnak annyi eredménye volt, hogy ott is felállítottak egy kisebb gyárat, s megmaradt feljegyzések szerint báró Varicourt is belépett a vállalatba, 2600 frankot be is fizetett. Az elem szabadalmát nemcsak a Monarchiára, hanem Anglia, Franciaország és Belgium területére is megszerezték. A Természettudományi Társulat 1857. dec. 5-iki ülésén Szabó József beszámolt arról, hogy „Jedlik galvánelemeit Párizsban Duboscq használja az electriticai világítás előállítására szolgáló igen jeles készülékekhez (ívlámpák) pile hongroise nevezet alatt”. A párizsi vállalkozás nem hozott kellő anyagi hasznot, azért 1858-ban megszűnt. A Pesten készült legnagyobb telepet Ettingshausen vette meg — 40-es telep volt — a bécsi fizikai intézet részére, s azzal annyira meg volt 66
