Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)

Holenda Barnabás †: Jedlik Ányos

gatva. Nagyon érdekes látvány volt, amint a gépezet a karcoló tűt újra meg újra felemelte, az üveglapot közben újra vissza tolta, és az újra leereszkedő tű az üveglapra vonajat húzott. Több órára is magára lehetett hagyni a beállított szerkezetet, az nagy pontossággal magától végezte munkáját.

1854-től 1860-ig újabb 1043 forintot fizetett Jedlik Nussnak a gépen végzett módosításokért, de utána már nem sokáig használta azt. 1863-ban a gép tisztítását nagy könyörgésre egy vándor mechanikusra bízta, de ez a gép szétszedése után összelopta, ami értékhez a szertárban hamarosan hozzájutott, s megszökött. Ez annyira elvette Jedlik kedvét, hogy gépét többé össze sem állította, hanem különálló darabjait belerakta egy ládába, és félretette. így vitte magával Győrbe is, amikor nyugalomba vonult, hiszen saját pénzéből csináltatta.

Jól működő osztógépén kívül jó optikai rácsok készítéséhez megfelelő bevonattal ellátott üvegre volt szüksége. Ezzel is sokat vesződött Jedlik. Maga írja: „Több évig tartó kimondhatatlan időáldozatba kerülő és a türelmet a végletekig erőltető kutatásaim után végre sikerült 1860-adik évi február 12-ikén estve 8 órakor a sűrűén (legfeljebb 4000 vonalat számítva 1 hüvelykre) megvonalazandó üvegek bevonására kellő tulajdonságokkal bíró gyantaféle anyagot felfedeznem”. Utána részletesen ismerteti a szükséges anyagokat. (L. Ferenczy tanulmánya I. rész 109. 1.) Később még tovább tökéletesítette eljárását.

Rácsainak a megfigyelőre kifejtett hatását érdekesen világítja meg Kruesz Krizosztom Jedlikhez 1855-ben írt levele. A Bach-korszakban Klumann tanácsos nézte meg a pannonhalmi szertárt. ,,E nagyon fennhéjázó férfiú, aki a magyarnak tudományosságáról tudni sem akar, ki, mint a németizáló pártnak feje a magyar szónak tanintézeteinkből szándékolt kitiltását azzal indokolta, „a magyar nem írt még tudományos művet, melyet idegen nemzetek lefordításra méltattak volna”, e férfiú a múzeumba is úgy lépett be, hogy arcán a hivatalos megvetés és elfogultság gúnymosolyát láttatá. „Szabad-e — mondám — egyik társunknak, Jedlik egyetemi tanárnak vonalzott üvegeit bemutatnom” ? . . . Kezébe veszi az üvegeket, midőn én hirtelen gyertyát gvújtaték és az ablakokat bezáratám. Mily meglepetéssel állott ott a büszke ember! Az üvegeket 10 percig ki sem adta kezéből. Ilyesmi még nem került elém, így szólt végtére, s más ember lett belőle”.

Jedlik maga is azt írta Gotthárdnak, a herényi csillagásznak, hogy rácsai igen kapósak voltak, mert élénkebb elhajlási képet adtak, mint bárki más által készítettek. Ettingshausen bécsi egyetemi tanár, és más fizikusok is, még az amerikaiakat sem véve ki, örültek, ha ilyenhez juthattak. Valószínűleg Párizson keresztül terjedt el a rácsok ismerete. Csapó Gusztáv írja Párizsból Jedliknek, hogy Duboscq (ismert párizsi optikus) kísérleteket tett Jedlik üvegeivel, igen megelégedett velük és ajánlotta magát az eladásuk lebonyolítására. Két év múlva sürgető levelet írt Csapó: „Duboscq Főtisztelendő úr vonalazott üvegeiből mentői többet szeretne kapni, és állítja, hogy jó áron tudná eladni”. A rács áráról, s hogy mennyi kelt el belőle, nincs Jedlik iratai közt feljegyzés.

64