Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Holenda Barnabás †: Jedlik Ányos
általányát évi 400 pengő forintra emelték. Közben azonban Jedlik már saját pénzéből is sokat áldozott a szertár fejlesztésére. Ez az összeg már 1848-ig 1572 p. forintra nőtt, ami nagyon is tekintélyes összeg, ha figyelembe vesszük, hogy egyetemi tanári fizetése abban az időben csak évi 1000 forint volt. Kiadását később részben megtérítették, mert 1850-ben az általa beszerzett szerek megváltására 971 forintot utaltak ki. Jedlik 1850-ig az egyetem keretében működő Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) is tanított, az elektromosságtanból tartott előadásokat. Itt is meg egyetemi előadásaiban is az akkori rendelkezéseknek megfelelően a latin nyelvet használta, de örömmel fogadta az 1843 — 44. országgyűlés határozatát, amely a közoktatás hivatalos nyelvévé a magyart tette. „Legelőször is honi nyelven szólítom Önöket — mondta 1845. okt. 8-i beköszöntő beszédében (irata a pannonhalmi kézirattárban), hogy érezhessék azt az örömöt, amelyet minden honát szerető magyarnak érezni kell, midőn a köz kívánságát méltányló felséges királyunk honi nyelvünknek is kitárta tanodáink ajtaját.” Nagy nehézséget okozott azonban az egységes magyar műszavak hiánya, ezért először a magyar tudományos nyelvet kellett kialakítani, mielőtt a rendelkezést teljes egészében végre lehetett volna hajtani. Jedlik is részt vett a Toldy vezetése alatt álló munkában, melynek célja az volt, hogy — különösen a középiskolai oktatás számára — megállapítsák a magyar tudományos műnyelvet. Az 1858-ban megjelent Német —magyar tudományos műszótárban ő írta a fizikai, kémiai és mechanikai részt. Példaképpen felemlítünk néhány Jedlik kezdeményezte szót, amik ma is használatosak. Ilyenek: dugattyú, halad vány, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, eredő erő, osztógép stb. Jedliket a nyugodt munkából egy időre kizökkentette az 1848-as szabadságharc, a forradalom, amelynek eseményei erősen belenyúltak az ő életébe is. Az 1847/48-as iskolai évben ő lett a bölcsészeti kar dékánja. Nehéz időkben kellett ezt az állást betöltenie. Maga írta: „Mindenki érzi, hogy ily mozgalmak között valamint az egyetemi tanárok, úgy az egyetemi ifjúság közönyös állapotban nem maradhat”. Ez persze nem történhetett meg az iskolai érdekek kára nélkül. Feljegyzései szerint márc. 15-én délelőtt az ifjúság elhagyta az egyetemet, délután nagyobbrészt még összegyülekezett, de azután ápr. 4-ig nem jelent meg az előadásokon. A Helytartó Tanács elrendelte, hogy március 22-én az előadásokat újra meg kell kezdeni, s Jedliknek ezt állásánál fogva szorgalmaznia kellett. Emiatt népszerűtlen lett. Az ellene feltámadt hangulat annyira fokozódott, hogy a kultuszminisztertől elbocsátását is kérték. Eötvös, az akkori kultuszminiszter semmi okot sem talált az érdemes tanár elbocsátására, akinek hazafiságához nem férhetett kétség. Az ifjúság lecsillapítására annyit mégis megtett, hogy kinevezte Gelentzei Pált rendes tanárnak és mindenkinek tetszésére bízta, hogy Jedlik, vagy Gelentzei előadásait akarják-e hallgatni. Az előadások folyamán Jedlik az ifjúság jórészét visszahódította. Egy 1848. jún. 30-áról keltezett dékáni kimutatás szerint Jedliknél 65, Gelentzeinél 20 mérnök szigorlatozott mechanikából. De a rendes egyetemi munka 4 Műszaki nagyjaink III. 49