Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)

Jakucs István † - Szőkefalvy Nagy Zoltán: Hatvani István

hallgathatta Hatvani még, aki Maróthinak is mestere volt, Bernoulli Jánost, továbbá annak fiát Dávidot. Elmélyültebben ezzel a tárggyal azonban elsősorban akkor kezdett foglalkozni, amikor úgy döntött, hogy elfogadja a debreceniek meghívását a kollégium filozófiai és matematikai katedrájára.

A matematika iránti érdeklődését bizonyítja az a beszéde, amelyet 1749-ben a tanszék elfoglalása alkalmával elmondott ,,A matematika haszna a tudományokban”. (Ez később a Museum Helveticum-ban nyomtatásban is megjelent [IV.].)

Ebben azt fejtette ki, hogy a matematika következtetéseiben sohasem téved s ezért a tudomány módszereit, alapelveit kell megismernünk, hogy azután ezek segítségével az igazságot könnyebben megtalálhassuk, s biztos következtetésekkel, minden tévedés nélkül legyünk képesek újabb igazságokat leszűrni. Megállapítja, hogy matematika nélkül a legegyszerűbb fizikai jelenségeket, törvényeket sem lehet megérteni. Kitér a matematika néhány alkalmazási területére is. Rámutat arra, mennyire nélkülözhetetlen ez a tudomány mezőgazdaságban, technikában, vízvezetékek, épületek tervezésénél, örökségek felosztásánál, terhek emelésénél, s a haditechnikában is.

A székfoglalás alkalmával felhívta a figyelmet arra, hogy a debreceni Athenaeum elöljárói már a XVI. század végén belátták a matematika fontosságát, s alkalmat adtak ennek tanulására.

Hatvani filozófiai munkája, a latin nyelvű „Bevezetés a szilárdabb filozófia alapjaiba” (Introductio . . . [V.] 1757.) igen érdekes abból a szempontból, hogy bizonyos mennyiségű matematikát, politikai aritmetikát és közgazdasági részeket is tartalmaz. Munkájának ezek a részei sok eredeti gondolatot is tartalmaznak. Indokolatlanul szerény azonban ebben a művében is, s csak a legújabb kutatók munkássága alapján láthatjuk tisztán, mit is ad Hatvani ebben a művében [29., 10.]

Elsősorban a valószínűségszámítási részek érdemelnek különös figyelmet. Horváth Róbert szerint Hatvani alighanem Johann Gessner zürichi professzor hatására fordult érdeklődéssel az emberi élet határainak kérdése felé, s vált a a politikai aritmetikának, mai néven statisztikának hazai úttörőjévé.

Az „Introductio . . .” III. fejezetét szánta ennek a kérdésnek: „Az igazság ismertetőjele és kritériuma azokban a dolgokban, amelyek valószínűek.” Ez a fejezet szinte kristálytiszta logikával készült, nyoma sincs benne elnagyoltságnak, s megint túlzott szerénységnek kell minősítenünk azt a megjegyzését, hogy gyors munkával írta ezt a munkáját.

A bevezető definíciókban megkülönbözteti az evidenst a valószínűségen alapuló bizonyosságtól, míg az evidenciából „teljes meggyőződés következik be”, utóbbinál viszont „aszerint, hogy bizonyos dolgok mily mértékben vannak meg vagy hiányoznak, oly fokban lesz e meggyőződés tökéletesebb” (178. §). „A valószínűség tehát az ismeretnek olyan mennyisége, amelyben a kétségtelen meggyőződéshez töf>b vagy kevesebb dolog hiányozhatik” (180. §). A valószínűséget mint a „bizonyosság részé”-t értelmezi, tehát pozitív valódi törttel fejezi ki.

29