Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Sztachó Lajos: Kürschák József
König Gyula javaslatára 1891-ben a műegyetemre kerül repetítornak és még ebben az évben magántanárrá habilitál. Ez az utóbbi cím 1945 után ismeretlen nálunk, de Kürschák pontosan definiálja, hogy mit jelentett: ,,jogot arra, hogy az egyetemen fizetés nélkül előadásokat tarthasson!” [92.] Huszonhét éves korában érte el ezt a kiváltságot, amely anyagi előnnyel nem járt ugyan, de tudományos fejlődése szempontjából sokat jelentett, mert Kürschák bőven élt a speciális kollégiumok tartásának jogával. Az sem közömbös pedagógiai fejlődése szempontjából, hogy gyakorlatvezetőként kezdi egyetemi előadói pályáját. Mindig a repetítornak kellett áthidalnia azt a szakadékot, amely olykor König magas színvonalú előadása és hallgatóinak felfogóképessége között tátongott. Kürschák művésze volt a pedagógiának. Itt utalok Szénássy Barna e kötetben megjelent König Gyuláról írott cikkére, amelyben bemutatja, hogyan világította meg Kürschák König egyik érdekes és szép tételét, kiemelve az alapvető gondolat egyszerűségét. Kürschák pedagógiai célkitűzése nem korlátozódik a kiemelkedő tehetségek felismerésére. Tudja, hogy ezek elsősorban irányítást várnak, hogy önálló pályájukon megindulhassanak, társakat nyújt majd a nagyvilág egyre szélesedő, egyre terebélyesedő matematikai irodalma, s a térben esetleg messze levő társak cikkeiből tanulva, további problémák adódnak, további kutatási területek tárulkoznak. Akit csak szárnyra kell segíteni, önállóan repülni megtanul. S Kürschák ekkor már túl van az első önálló tudományos publikációkon. A tudós csak azt ismeri el szorosan vett tanítványának, aki véle versenyre kel, aki nem pusztán a tananyagot akarja megérteni, hanem mestere eredményeit is igyekszik továbbfejleszteni. A pedagógus minden tanítványát magáénak ismeri el, azokat is, akiket nehéz megtanítani. Kürscháknak vannak tudós tanítványai, de a szélesebb rétegek matematikai műveltségének emeléséről sem mond le. Szigorú követelményeket támaszt tágabb értelemben vett tanítványaival szemben is, az érdeklődők számára pedig ismeretterjesztő cikkeket ír. 1892-ben lesz adjunktus, 1893-ban pedig véglegesen a műegyetemre nevezik ki, egyelőre beosztott középiskolai tanári minőségben. Ekkor veszi feleségül egykori középiskolai matematika tanárának leányát, Mayer Rizát. Felesége biztosítja azt a nyugodt otthoni légkört, mely elengedhetetlenül szükséges a tudományos alkotáshoz. Igaz, hogy ez nagyon is triviálisan hangzik, azonban Kürschák egész élete ilyen átlátszóan egyszerű. Minden említett és említendő időpont matematikai munkásságával kapcsolatos. Szinte egész életét a családi házban éli le megrázkódtatások nélkül, egyedül az alkotásnak élve. Sorra jelennek meg dolgozatai a hazai és külföldi lapokban. Heti 9 — 11 órája mellett magántanári előadásokat hirdet, váltogatva a differenciálegyenletek, az algebrai számok és formák köréből. Előadásai kitűnően érthetők. Külföldön egyre jobban felismerik Bolyai—Lobacsevszkij-geometria jelentőségét és keresni kezdik a Bolyaiakra vonatkozó emlékeket. Az ország a millenniumi ünnepségekre készül. Kürschák hazafisága abban nyilvánul meg, hogy 247
