Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)

Jakucs István † - Szőkefalvy Nagy Zoltán: Hatvani István

sikerült kéziratban sem megtalálni. Pár évvel ezelőtt azonban, 1956-ban Sinai Miklós kéziratai között előkerült egy kisebb, Hatvani előadását tartalmazó jegyzet. Ez a részlet állattani és növénytani vonatkozású, Hatvani előadásai nyomán készült. A jegyzet paragrafusokra van osztva, az 1508. §-sal kezdődik és az 1582. §-sal végződik, nyilván egy nagyobbszabású jegyzetről volt szó. A paragrafusok tárgya megegyezik Johann Heinrich Winkler (élt 1703 — 1770) lipcsei professzornak az általános filozófiáról szóló könyve fejezeteinek számával, s a fejezetek címével, azonban nem ragaszkodik azokhoz szolgai módon.

Minden valószínűség szerint e tárgyakat taníthatta tanársága egész ideje alatt, erre utal ugyanis az az 1778-ból származó feljegyzés, amelyet a tanári kar a Ratio Educationis hatályának elhárítása érdekében állított össze. Ebben Hatvanival kapcsolatban ugyanezeket a tárgyakat sorolják fel, mint amelyeket az előbb említettünk, s amelyeket az irat szerint Hatvani a mélyebb és szélesebb előadások megértése céljából kisebb csoportok számára adott elő, tartott ezen kívül átfogóbb előadásokat is, „amelyeket minden idejű deáknak szükséges és illendő tanulni”.

Hatvaninak mint tanárnak nagy gondja volt diákjaira. Az ifjúságnak igaz barátja, vezetője volt. A kiváló, szorgalmas diákokat kedvelte és pártfogásába vette. Gondja volt a Kollégium egészségügyi megszervezésére is.

Hatvani tanársága a Kollégium külső háborgattatásának idejére esik. A bécsi udvar politikája különös súllyal nehezedett a protestánsokra, minthogy az általános nemzeti elnyomás számukra vallási türelmetlenséggel is párosult. Jól tudták Bécsben, mennyit jelent céljaik elérésében, ha elveszik, megbénítják a nép művelődését adó, a nemzeti öntudatot ébrentartó kollégiumait, ezek iskolahálózatát, particuláit. A sárospataki és a pápai kollégiumok elnémítása után különös erővel folyt a harc a debreceni ellen. Minthogy azonban a lelkészképzés betiltásával járt volna a debreceni kollégium bezárása, nem merték magukat rászánni erre a lépésre, azonban a kollégium önállóságát nagyon szűk keretek közé szorították. A tanítás nyelvéül a németet akarták előírni nemcsak a kollégiumban, hanem annak vidéki, még meghagyott particuláiban is. A Kollégium vezetőségének, a professzori karnak ügyes politikája (hol célszerű alkalmazkodás, hol pedig határozott, nagy erőfeszítéseket igénylő ellenállás) segítségével a kollégium önállóságát és sajátos vonalát sikerült megőrizni. Erről az időszakról írja Hatvani egyik levelében: „Csaknem első idejövetelemtől fogva többi tanítótársammal együtt éjjel és nappal való szomorúságban és bánatban, félelmek és rettegés között töltöttük el napjainkat” [17].

Mária Terézia megkísérelte a kollégiumot anyagilag is életképtelenné tenni. Megvont tőle minden támogatást, s megtiltotta, hogy a város átutalja a szokásos járandóságot a kollégiumnak. Megtiltotta azt is, hogy az iskola számára gyűjtést indítsanak. A professzori kar azonban nem engedelmeskedett ennek a rendelkezésnek. Négy professzor ellen, köztük Hatvani ellen is eljárás indult; egy diáknál megtalálták ugyanis e professzorok aláírásával ellátott gyűjtőívet.

A kollégium vezetősége a külföldi protestáns államokhoz is fordult segély-15