Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Lizsnyánszky Antal: Borbély Lajos
vasiatokat terjesztett a közgyűlés elé, amelynek érvelései elől nem térhettek ki az igazgatói tanács tagjai, mert elgondolásai a részvénytársaság javát is meszszemenően szolgálták. Újabban a Thomas és Siemens—Martin folytacélgyártás foglalkoztatta, felismerve azok nagy előnyeit, hisz ezek termelés és minőség tekintetében felülmúlták a legjobb kavarókemencék termel vényeit. Ez időben Európa kohászai még vitáztak a két különböző eljárású folytacél gyártás technológiáján, valamint annak gazdaságosságán, a vélemények eltérők voltak. A részvénytársaság vezetőinek e kérdésben sürgősen kellett dönteni, mert az új technológiára való áttérés halogatása, a versenytársakat behozhatatlan előnyhöz juttatták volna. A döntés nem késhetett, azért Borbély a következőképpen döntött. Mielőtt egy nagyobb Thomas vagy Martin-művet létesítene a társulat, az összpontosításra kiszemelt helyen kell felépíteni egy kisebb méretű Martin-művet, Ózdon és egy Thomas-művet Salgótarjánban, kísérleti bázisként. A kísérleti berendezések eredményeitől tette függővé a végleges döntést. Gondos mérlegelés után a két gyár nehézkohászatának összpontosítását Ózdon vették tervbe, mivel ezt a helyi adottságok: bőséges terület,- szénvagyon,- érc és mészkő közelsége indokolttá tették. Az 1880-as évek után Borbély látta a folytacélgyártás nagyarányú fejlődését Európa-szerte, ezért sürgetőleg vetette föl a részvényesek előtt újabb terveinek megvalósítását, hogy a társulat versenyképessége továbbra is fennmaradjon. A részvénytársaság 1885-ben megvásárolta : a Sidney G. Thomas és Percy C. Gilchrist-féle szabadalom azon változatát, amelyet Thomas 1879. évben újabb szabadalom bejelentésével a mészpótlékolással és utófúvatással módosított [20]. A salgótarjáni Thomas-mű építésével együtt, a meleghengermű nagy obbarányú rekonstrukcióját is el kellett végezni ugyanott, hogy az igen termelékeny folytacél gyártással összhangban legyen. A Thomas-művet 1889 tavaszán helyezték üzembe, a kavarómű egyidejű leállításával. A termelés rohamosan nőtt, a minőség javult. A vezérigazgató javaslatára 1891-ben, megvásárolták az angol Darby Ábrahám visszaszenítési szabadalmát, amelynek lényege az volt, hogy karbonban dúsították a frissítési folyamat alatt eiszéntelenedett folytacélt és ezzel, vasúti sínek gyártására alkalmassá tették. Az új gyártási eljárás bevezetése után, vasúti sínhengerlés is folyt Salgótarjánban. 1891-ben a likéri nagyolvasztók számát növelték 2-ről 3-ra, hogy a megnövekedett és a jövőben még szaporodó folytacél gyártó berendezéseket, elláthassák nyers vassal. A szén-, vasérc- és mészkőbányák, a mindenkori igényeket megelőzve fejlődtek. Bánya- és erdőbirtokok vásárlásával biztosították a vasművek termelési folyamatosságát. A társaság vezetősége 1893-ban előkészületeket tett az ózdi kísérleti bázistelep létesítésére, az összpontosítás figyelembe Vételével. Megkezdték a tervbevett kisebb Martin-mű és azzal összhangban tervezett meleghengermű építkezését. A négy, egyenként 30 tonnás ózdi Martin-kemence és a Salgótarjánban már üzemben lévő Thomas-mű három, egyenként 8 tonnás 438