Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Faller Jenő †: Hell József Károly
ja fölemelte a rajta levő vízoszlopot. A dugattyú játékának megismétlésére a gép járni kezdett, s a vizet folyamatosan emelte. A mondott újbányai tűzgép — mint tudjuk — 1730-ig volt üzemben, amikor leszerelték. Ezt követően az 1730-as években erlachi Fischer József Emániiel szerkesztett és épített öt ilyen gépet a szélaknai bányákban, úgyhogy Hell József Károly továbbiakban ismertetett, 1758-ban készített tűzgépével együtt az 1760-as években már 6 tűzgép volt üzemben a szélaknai bányákban. Közülük négyet erlachi Fischer az 1733 és 1736 közötti években helyezett üzembe a szélaknai József-aknában, kettő az akna 5-ik szintjéről a Pirochs-szintre, kettő pedig a Pirochs-szintről a Biberaltáró szintjére emelte a vizet. Egy további tűzgépet helyzett üzembe erlachi Fischer 1738-ban a Magdolna-aknában, mely a bányavizet az akna 6. szintjéről emelte annak 5-dik szintjére. A Selmec-szélaknai bányakerületben a tűzgépek bevezetésére az adott okot, hogy a korábban megépített víztároló tavak vize nem volt elégséges a vízikerekekkel hajtott bányagépek üzemben tartására. De sokéves szárazság esetében azok vízszolgáltatása is csökkent s ezért folyamodtak a tűzgépekhez, melyek mindettől függetlenül és zavartalanul dolgoztak, ha kellő tüzelőanyag állt rendelkezésre. A tűzgép a motorikus erők kifejtésére — mint mondtuk — a gőz feszítő erejét használta fel, kombináltan a külső levegő nyomásával. Főbb alkatrészei a gőzfejlesztőkazán, a henger és dugattyú voltak, melynek rúdja az erőátvitelt közvetítő kétkarú emelővel, himbával volt összeköttetésben. Hell József Károly 1758-ban a szélaknai Kőnigsegg-aknán megépített tűzgépe javított és módosított kivitele volt az újbányai, illetve erlachi Fischerféle gépeknek s különbözött azoktól abban is, hogy nem volt közvetlenül az akna mellé építve, mint a Fischer-félék, hanem attól 50 m távolságban s áttétel útján hajtotta meg a szivattyú rudazatát s emelte a bányavizet az V. Siglisberg szintről a Szentháromság-altáró szintjére, 141 m magasra. Hell gépének üzembeállításával tehát — mint mondtuk — Szélaknán 6 különféle nagyságú és teljesítményű tűzgép volt üzemben, melyek szivattyúberendezéseik jellegétől és nagyságától függően különböző teljesítménnyel dolgoztak s 24 óránkint átlagban 560—1200 m3 vizet emeltek. Hell tűzgépének üzemi leírását és adatait egyébként Delius többízben idézett munkája alapján a következőkben foglalhajtuk össze. A kazán tűztere tűzálló kőből készült, s a tüzelés az abba beépített vasrostélyon fával történt. Ezért a rostély és a kazánfenék közti távolság aránylag nagy, 1 m volt. A gőzfejlesztő rézüst feneke befelé domborított volt. Fenékátmérője 3, legnagyobb középátmérője 3,7, felső átmérője 1,5, magassága 2,7 m volt. A kazán víztérfogata 20 m3 volt, azt azonban a gőzképződésre való tekintettel csak 1/3 részig töltötték meg vízzel, úgy hogy Hell gépének víztérfogata hozzávetőleg 7 m3 volt. A víz megfelelő ellenőrzésére a gép próbacsövei szolgáltak s annak szintmagassága akkor volt normális, ha a b próbacsövek csapjainak megnyitásával a rövidebb csőből gőz, a hosszabból víz tört elő (14. ábra). A gép, 31
