Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)

Gohér Mihály: Zipernowsky-Déry-Bláthy, a transzformátorrendszer három magyar feltalálója

Meg kell azonban itt emlékeznünk a fejlődés egyik fontos állomásáról, az 1891-i frankfurti kiállításról. Frankfurt am Main városvezetősége 1889-ben pályázatot írt ki a városi villamosmű létesítésére. Az egyenáramú ötvezetékes rendszerrel pályázó Siemens és Halske, a 3 vezetékes eá. rendszerrel pályázó Schuckert és a Ganz-gyár váltakozóáramú transzformátoros rendszerű ajánlatának összehasonlító vizsgálatára neves szakértőket kértek föl (Ferraris és Weber tanárok, Kittler, Lindley és Uppenborn). E vizsgálatokhoz mutatott be a Ganz-gyár öngerjesztésű váltakozóáramú motorokat. A vizsgálatok folytatásaként 1891-ben nemzetközi elektrotechnikai kiállítást rendeztek Frankfurtban, hogy eldöntsék a rendszerek versenyét. Ezzel kapcsolatban egy 175 km-es távvezetéket építettek Oscar v. Miller tervei szerint Lauffen a. N. és Frankfurt a. M. között, 15 000 V, 3 fázis, 300 Le teljesítményre. Itt alkalmazták először a Dolivo-Dobrowolsky által 1890-ben föltalált háromfázisú transzformátort. A távvezetékről táplálták a Dolivo-Dobrowolsky által tervezett háromfázisú indukciós és szinkron motorokat (170., 109 és 158. p.). Ezzel egyidőben találta föl C. E. L. Brown az olaj transzformátort; ő maga ismertette ezt 1891. febr. 9-én Frankfurtban. Az olaj használatát ekkor csupán a jobb szigetelőképességgel indokolta, később jöttek rá a jobb hőátadás előnyére (270., 35. p.).

A frankfurti kiállítás győztese az új versenytárs: a háromfázisú rendszer lett. Érdekes és meglepő ezek után az 1893-ban hozott döntés: Frankfurt mégis az egyfázis mellett döntött, mivel kezdetben túlbecsülték a három szükséges vezeték okozta komplikációt. Emellett az egyfázisú motorok tulajdonságainak hamaros javulásával számoltak, aminek reményét C. E. L, Brown közleményeiből merítették (270., 36. p.). —

Ettől kezdve alábbhagyott az egyenáramú rendszer híveinek propagandahadjárata és a nagy villamossági gyárak túlnyomó része gyorsan kifejlesztette váltakozóáramú, ill. háromfázisú gép- és transzformátortípusait. Németországban ezt kétségtelenül elősegítette a birodalmi törvényszék 1889-i döntése, amellyel a Ganz-szabadalom párhuzamos kapcsolásra vonatkozó pontját érvénytelenítették.

Érdekes próbaper folyt a Ganz-gyár és a Siemens & Halske-gyár között 1898-ban. A Salgótarjáni erőművet utóbbi vállalat háromfázisú párhuzamos kapcsolású transzformátorokkal rendezte be. A váltakozóáramú párhuzamos kapcsolású rendszer szabadalmának tulajdonosai pert indítottak jogaik védelmére, de a magyar bíróság úgy döntött, hogy 3 fázis esetén a párhuzamos kapcsolás alkalmazása nem jelent szabadalombitorlást (236., 25 — 26. p., 318.). j A kezdeti tíz évben a Ganz-rendszer szerint épült villamosművek összteljesítménye 36 146 kW-nak felelt meg. Ez az eredmény az akkori energiaigények és ipari viszonyok mellett, figyelembe véve a gőzgéppel hajtott transzmissziók és az egyenáramú rendszer versenyét és a szabadalom elsőbbségét vitató, ill. megkerülő versenytársakkal folytatott küzdelmeket, világviszonylatban is nagy jelentőségű.

302