Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Manndorff Béla: Kandó Kálmán
villamosított Giovi-vonal és egy egy fázissal villamosított vonal üzemi eredményeiről. Ebben az összehasonlításban elfogultan kedvez az egyfázisú rendszernek. Kandó a ,,Schweizerische Bauzeitung” 60. számában ,,Gotthardbahn und Giovi-Linie” c. alatt teljes sikerrel védte meg a háromfázisú villamosítási rendszerét és az évtizedes, nagyon kedvező üzemi eredmények és tapasztalatok szakszerű felsorolásával halomra döntötte Kummer helytelen adatait. Mint a fentiekből látható, Kandó a háromfázisú rendszerével kapcsolatban — különösen az azt ért rosszindulatú támadások visszautasításában — elég nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki. A fázis váltós rendszeréről azonban a saját tollából egyetlen egy cikk sem jelent meg nyomtatásban. Kéziratban egy angol és egy német nyelvű rövid leírás maradt meg, amelyekben Kandó a fázis váltós rendszerének alapelveit és gyakorlati előnyeit ismerteti. (Lásd a 216. és 217. oldalon a 7. illetve a 14. pontot.) E két leírásnál sokkal értékesebb 1920 karácsonyán írt német nyelvű hosszú levele, amelyben egy olasz barátjának és régi munkatársának Dr. Ing Lello Pontecorvonak számol be a fázis váltós, 50 periodusú villamosítási rendszer gondolatának keletkezéséről, valamint ezen gondolatának kifejlesztéséről. E levélnek egy ,,vizes” másolata szerencsére megmaradt e tanulmány szerzőjénél, aki annak magyar fordítását elkészítette és átadta a Művelődésügyi Minisztérium Műszaki Emlékgyűjtő Csoportjának. Az alábbiakban e fordítás azon rendkívül érdekes részei olvashatók, amelyek az általános érdeklődésre tarthatnak igényt: „Mielőtt a leírás részletezéséhez kezdenék, engedje meg, hogy előbb arra a kérdésre válaszoljak, miért lettem én „hűtlen” a háromfázisú rendszerhez és hogyan jutottam arra a gondolatra, hogy egy új rendszert alkossak. Ugyanis azt hiszem, hogy ezt az új rendszert csak akkor lehet igazán megérteni, ha az ember azt a gondolatmenetét követi, amelyik engem a közben felmerült különféle problémák megoldásánál vezetett és ismeri azokat a körülményeket, amelyek behatása alatt született meg az a gondolat, hogy a villamosvontatás terén valami alapvető újdonságot kell bevezetni. Engem 1916-ban újra soroztak, a fegyveres szolgálatra alkalmasnak találva azonnali hatállyal behívtak. Mint öreg mérnököt nem küldtek a harctérre, hanem előbb a Várépítési Parancsnoksághoz, majd a Vezérkar vasúti-osztályába osz tottak be. Itt a vasutak szénellátásának lettem a referense. Akkor még a vasutak nagy széntartalékkal rendelkeztek; azonban a széntermelés állandó csökkenése és a fogyasztás növekedése előreláthatóvá tették, hogy — ha a háború soká tart — a szénkatasztrófa elkerülhetetlen. Mint referensnek, aki a viszonyokat jól ismerte, kötelességem volt, hogy a hadügyminisztert erre a veszélyre figyelmeztessem. Egy tanulmányt terjesztettem eléje, amelyben a szénfelhasználás nagy pazarlására mutattam rá. Az Intendatura célszerűtlen rendelkezései folytán ugyanis számos vízerővel hajtott malom állt; korszerű gőzgéppel felszerelt sok más malom csak félig volt kihasználva, mialatt sok kis 210
