Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)

Manndorff Béla: Kandó Kálmán

suták részére tervezés alatt levő mozdonyok egyik alkatrészrajzát húzták ki tussal. Valami feltűnhetett neki, mert megállt és egy ideig szótlanul szemlélte a rajzot, majd mondott valamit a szerkesztőnek. Az csodálkozva nézett rá, de nem felelt semmit. Erre Kandó kicsit ingerülten és emeltebb hangon megismétli, amit az előbb mondott; a szerkesztő zavartan megszólal: „De vezérigazgató úr kérem, én nem tudok olaszul!” Kandó a fejéhez kapott és szinte megrendültén mondta: „Már azt sem tudom, milyen nyelven beszélek!” Tökéletesen mindegy volt neki, hogy milyen nyelven közli gondolatait. Az olasz mozdonyrajz látására — valószínűleg öntudat alatt — az agya átváltott az olasz nyelvre és egyáltalán nem vette észre, hogy nem magyarul, hanem olaszul szólalt meg.

A munka volt életeleme. A gyárból hazamenve mindig vitt magával számolni, „spekulálni” valót. Hogy mikor pihent? Talán akkor, amikor kis Gyurka unokája az ölébe kéredzkedett és kérte, hogy a nagypapa meséljen és rajzoljon neki valamit. És ilyenkor a nagypapa a számításait megszakítva — de ugyanazon a kockás papíron folytatva — rajzolta a mesét: „Meglátja a nyuszi a káposztát, odamegy és kezdi enni. — Jön az oroszlán és meg akarja enni a nyuszit. Engedjük ?” — „Nem engedjük” feleli Gyurka, mire a nagypapa gyorsan rácsot rajzolt az oroszlánra! „Néha háromszor-négyszer kellett megismételnem ugyanezt a mesét” vallotta be mosolyogva Kandó e tanulmány szerzőjének. Sajnos, ezen kis rajzokból egy sem maradt meg, pedig ezek lennének legkedvesebb emlékei élete ama boldog óráinak, amelyek a legtisztább örömöt jelentették számára.

Az anyagi javakat, bár értékelte, munkában töltött életének nem ez volt a serkentő rugója. Tudta egyéniségének súlyát, de szerény természete folytán ezt soha nem éreztette senkivel. Kitüntetései, sikerei nem szédítették meg. Nagyon jellemző volt erre az a mondása, amivel a kormányfőtanácsosi kinevezésekor a munkatársainak gratuláló szavaira válaszolt: „Na, most legalább a második emeletnek is megvan a méltóságos ura!” Ugyanis Kandó osztálya és szobája a második emeleten volt, míg Bláthyé az elsőn, akit — udvari tanácsos lévén — szintén megilletett a méltóságos cím.

A külföldi műszaki nagyságok körében nagy ismeretsége volt és sokat levelezett velük. Német, angol, francia és olasz nyelvű leveleinek fogalmazványát mindig maga szövegezte és jellegzetes írásával ceruzával maga írta; egészen kivételes eset volt, ha gyorsírónak diktálta őket.

Kandó Kálmán hírneve már a század elején túlszárnyalta Magyarország határait; mindig és mindenütt nagy elismeréssel adóztak zseniális tehetségének. Ez az elismerés az idők folyamán csak erősbödött. 1951-ben, tehát halála után 20 évvel a franciaországi Annecy-ben az 50 periódusú vasútvillamosítás akkori helyzetéről „Tájékoztató műszaki napok”-at tartottak, amelyen a világ összes kiváló vasútvillamosítási szakértői megjelentek, akik egyöntetűen elismerték Kandónak az 50 periódusú vasútvillamosítási rendszer megteremtésében kifejtett úttörő munkásságát.

181