Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Faller Jenő †: Hell József Károly
2. ábra Monfort metszete a szélaknai-felsőbibertárói bányákról, az olasz Aloysio Ferdinando Marsigli 1726-ban kiadott Danubius pannonico-misycus című munkája III. kötetében. A metszet XVII. századvégi vázlatát a Selmecbányái Szlovák Állami Központi Bányászati Levéltár őrzi évek derekán már 426 volt a kisebb bányatársaságok és üzemek száma. Ezekben a város csaknem teljes lakossága részes volt, úgy hogy a bányászat ez időben már 4000 munkást foglalkoztatott. A bányászat súlypontja a XVII. század óta egyébként Selmecről mindinkább a tőle 3 km távolságban DNY-ra fekvő Szélaknára s az azzal összeépült Hegybányára tolódott át, melynek üzemeit egykorú feljegyzések ,,felsőbibertárói bányaálladalom” néven emlegetik. A felsőbibertárói bányászatban 1571 óta már a kincstár is részt vállalt, míg aztán 1709-ben azt teljesen birtokba vette s a műveleteket akkoriban 8 aknában, névszerint a Lipót-, Magdolna-, József-, Károly-, Eleonóra-, Spitáler-. Öreg- és Új Windschacht, majd a néhány évvel később lemélyített Ferdinánd- és Königszegg-aknában folytatta. A XVII. század második felében már csak ezek a felsőbibertárói üzemek dolgoztak haszonnal, az 1680-as évek elejétől kezdődően azonban ezek haszna is rohamosan hanyatlott, amit az akkor már katasztrofálissá vált bányabeli, elsősorban vízemelési nehézségek okoztak. így tudjuk, hogy 1687-ben mondott aknák 2173 munkásának 33%-a dolgozott a vízemelésnél, s érctermelő munkát mindössze 472 ember végzett, a dolgozóknak tehát alig 22%-a. A nehéz üzemi viszonyok teljes pusztulással fenyegették a bányászatot s úgy látszott, hogy elkerülhetetlen a vég. A nehézségek eredetileg 1693-ban 11
