Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)
Sárközi Zoltán: Kühne Ede
A fizetések tehát valamit emelkedtek s elérték a heti 12—13 forintos nagyságot. Itt azonban hosszú időre megállapodtak. 1883 és 1885 között pl. napi 1—2 forint körül mozgott az átlagkereset. Darabbér mellett 3 forintot is el lehetett érni. A munkaidő 1885-ben napi 10 óra [97]. Részletes kimutatás elsőnek 1885-ből maradt fenn a vállalat által foglalkoztatott 135 személyről. Eszerint 8 hivatalnok, 4 mester, 12 asztalos, 5 bognár, 10 esztergályos, 35 lakatos, 8 kovács, 8 kovácssegéd, 5 bádogos, 7 mázoló, 4 napszámos, lötanonc, 10 öntő, és 4 segédöntő dolgozott a gyárban [98]. A munkásság korabeli helyzetéről nehéz lenne átfogó képet alkotnunk. Két dolog azonban bizonyos. Az egyik az, hogy ebben az időben az élelmiszer árak nem voltak magasak [99]. A másik pedig az, hogy ekkor még nem volt olyan kiélezett ellentét a munkás és a munkadó között, mint amilyent a monopolkapitalizmus korában lehet megfigyelni. A tőkés vállalkozók első nemzedéke, akiknek soraiba az ipari úttörők sok kiválósága is tartozott, még megőrizte a munkássággal az állandó személyes kapcsolatot [100]. Ennek következtében, de meg hányatott ifjúsága miatt Kühne Edénél is találkozunk olyan gesztusokkal, melyek a munkásság iránti megbecsülésének voltak a maga korában is eléggé ritkán megmutatkozó jelei. 1885-ben rendezték a gyárban az első munkásünnepélyt. A hosszú idő óta dolgozó munkások közül négyen érmet és oklevelet kaptak az Országos Iparegyesülettől. A tanoncoknak pénzjutalmat adtak át. A gyártulajdonos felesége zászlót ajándékozott a munkások betegsegélyző egyesületének. Este közös vacsora, tánc és tűzijáték zárta be az ünnepséget [101]. 1889-ben pedig — 50 éves korában — ünnepelte Kühne Ede a gyár átvételének és önálló működésének 25. évfordulóját. Ez alkalommal Budapestről német nyelven levelet intézett munkásaihoz, melyben felhívta őket arra, hogy vele együtt vállvetve törekedjenek a magyar ipar felvirágoztatására. Egyben megjutalmazta azokat a munkásait, akik hosszú idő óta hűségesen dolgoztak gyárában. Ezek a következők voltak : Tihelka Ferenc, több mint 25 éves szolgálatáért 75 forintot kapott. Matauschek Jakab, Kohl János és Gumpert Róbert 20 évi szolgálatukért egyenként 50—50 forintot kaptak. Paar Mátyás, Fertőfy János, Dubrava József, Bauer Ferenc, Molnár János, Maliik József, Zsámboky Pál, Zimmerer Mihály és Müller József 15 évi szolgálatukért egyenként 30—30 forintot kaptak. Schwetlik János, Német József, Paar Andi’ás és Riener János 20 — 20 forintot kapott. Macheiner Jánosnak és Horváth Ferencnek beszámította a munkaidejüket megszakító 3 évi katonai szolgálatot. így ők is túljutottak a 15 évi munkaidő határán, s az előbbi 30 forint, az utóbbi pedig 20 forint jutalmat kapott. A pénzt mindenki takarékbetétkönyvben kapta meg [102], Megjegyzendő, hogy ebben az időben nem volt még szokásban a hűségjutalmak osztogatása. A polgári állam rendeletéi csak a századforduló táján írták elő a 15 évnél hosszabb ideig dolgozó munkások 100 koronával való állami 440
