Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)
Sárközi Zoltán: Kühne Ede
jutalmazását. A pécsi Zsolnay gyárban pl. 1908-ban osztottak ilyen jutalmakat [103]. Pár nappal a jutalmazás után a Kühne házaspár Mosonba érkezett. Az őket fogadó munkásküldöttség üdvözlő beszédére válaszolva Kühne Ede kijelentette, hogy gyárában érzi magát legjobban egy régi mondás alapján, hogy ,,a műhelyem az én hazám”. Visszatekintve eddigi működésére elmondta, hogy amikor 18 éves fejjel a műszaki pályát választotta, szokásban volt elmenni gyakorló munkára több gyárba, s a munkásokkal együtt elvégezni a munkapad mellett az összes kétkezi munkákat. Ennek köszönhető, hogy később, sem vesztette el érzékét a munkások problémái iránt. Megemlítette mindjárt a gyári betegsegélyző pénztár alapítását, ahová a munkások fizetésük 2%-át adták s ennek fejében ingyenes orvosi kezelést és gyógyszert kaptak, a betegség tartama alatt pedig a napidíj 50%-át[104]. Beszéde további részében arra utalt, hogy megtesz mindent a megöregedett munkások támogatására, [105] valamint a gyárban még dolgozó munkások testi épségének megóvására. Kerüli többek közt a túlóráztatást. A munkások gyermekeit saját költségén járatja óvodába. Végül pedig a legtehetségesebb gyári tanoncnak lehetőséget ad arra, hogy ismereteit a budapesti ipariskolában gyarapítsa. Felhívta a nagyobb részben német anyanyelvű munkások figyelmét arra, hogy a gyár fellendülése a magyar mezőgazdaságnak köszönhető. Ezért a magyar ipar és a magyar haza felvirágoztatása mindannyiok érdeke. Hibáztatja magát és idősebb munkásait abban, hogy második hazájuk nyelvét nem tudták eddig még tökéletesen elsajátítani, de gyermekeik már remélhetően magyarokká lesznek. Beszédét ezzel a felkiáltással fejezte be: ,,Éljen a haza!”[106]. Kühne Ede ragaszkodásának okát a másik oldalról viszont abban a megbecsülésben kell keresnünk, melyben őt Magyarországon részesítették. Azok közé tartozott, akiket mint bevándorolt iparosokat elismeréssel fogadtak s akiknek tevékenységét segítőkész kezek irányították az ország javára az üdvösséges, szerencsés kibontakozás irányába. A megbecsülés jelét kell látnunk azokban a kitüntetésekben is, melyekben az uralkodó gyors egymás utánban részesítette őt. 1868-ban legfelsőbb elismerésével tüntette ki, 1873-ban koronás arany érdemkeresztet kapott, 1878 —79-ben a Ferenc József rendjel lovagkekeresztjét, s végül 1896-ban a III. osztályú vaskorona rendjelet kapta meg [107]. A századforduló előtti utolsó évtizedben, 1890-től kezdve került sor a gyártelep újabb bővítésére, melynek következtében a berendezés és a felszerelés a gépészeti technika magas színvonalára emelkedett [108]. A régi gyár belső, üres udvarán mintegy 2200 m2 terjedelemben új építményt emeltek. Ez lett a famegmunkáló műhely. A kor viszonyai közt a legmodernebbnek számító amerikai minta szerint készült és 13 db legújabb, legpraktikusabb segédgéppel szerelték fel, melyek közt volt magyar gyártmányú is. Egyidejűén került sor egy új, 60 lóerős összetett, kéthengeres (compaund) gőzgép beszerelésére, melyet a hozzávaló kazánokkal együtt Rock István budapesti gépgyáros szállított. A gőzgép a szükséges vizet a Mosoni-Dunából kapta egy 110 méter 441
