Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)
Károlyi Zsigmond és László György: Segner János András
ill. három egymásra merőleges szabad tengelyének felfedezése, mely viszont a forgó merev test Euler-féle mozgásegyenletének megfogalmazásához adott indítékot [60] (12). A tudománytörténet megemlékezik hajózási barométeréről (48), az alkalmazott felsőbb analízis terén elért eredményei közül pedig ma is használt és kedvelt eljárás a polinomértékek és gyökök meghatározására szolgáló Segner-féle grafikus módszer (2, 3, 35, 54). A hidraulikai témák az 1740-es évek derekán jelentek meg Segner irodalmi munkásságában. A Segner-kerék elvét először 1747-ben megjelent összefoglaló tanulmánygyűjteményében ismertette geometriai alapon, s kiszámította a várható teljesítményt is [71]. 1750-ben újabb hat hidraulikai programot adott közre. [73] A négy első — látszólag öncélú vizsgálódása — tudományos szempontból legjelentősebb munkái közé tartozik: itt veti fel a felületi feszültség fogalmát, meghatározza a levegővel érintkező felületű csepp alakját és vizsgálja a konvex és konkáv folyadékfelületek törvényszerűségeit. Kiindulópontja a folyadékok szerkezetére vonatkozó hipotézis: A folyadékok igen kicsi, de határozott alakú részecskékből állnak, amelyeknek súlyuk van. Az összenyomó erőnek ellenállnak. A folyadékok részecskéi között igen nagy vonzóerők működhetnek, de ezek hatótávolsága rendkívül kicsi, illetve a távolsággal rohamosan csökken, valami ismeretlen törvény szerint. A hatótávolság már nem érzékelhető. Segner abból kündulva, hogy a folyadék elemi részecskékből áll, igyekszik levezetni azokat a hatásokat, amelyek a fclyadékfelszín alakját meghatározzák. A felszín akkor változik, ha az erők nincsenek egyensúlyban. Meg kell tehát határozni azt, hogy milyen feltételek mellett bomlik meg az egyensúly. Az első és második dolgozatban [52, 52/e + 73] Segner azt tárgyalja, hogy a folyadékokban levő részecskékre milyen erők hatnak, amelyek a folyadék levegővel érintkező felszínét változtatni képesek. Ezeket az erőket azokra a T erőkre vezeti vissza, melyeknek iránya, egy cseppet síkkal elmetszve, a síkmetszet és vonzóerő hatásgömbjének metszésvonalába esnek. A harmadik és negyedik [53, 56 + 73] dolgozatban azután a konkáv és konvex felületeket vizsgálja, tehát itt már nemcsak a folyadékfelszínnel érintkező részecskéket veszi figyelembe, hanem az edény fala és a folyadék közötti kölcsönhatást is. Nem elégszik meg azonban annak leszögezésével, hogy a konkáv felület akkor jön létre, amikor az adhézió nagyobb a kohéziónál, hanem feladatául tűzi ki a felszín keresztmetszeti görbéjének analitikus meghatározását is. Itt tehát már elhagyta a pusztán geometriai szemléletet és bizonyítást, és végtelen kis differenciális koordináta elemekkel számol. Az így kapott differenciál egyenletet egyes speciális esetekben meg is oldja, majd levonja a megfelelő fizikai következtetéseket. Ezt a feladatot a negyedik dolgozatban konvex felületekre is elvégzi. 23
