Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)

Károlyi Zsigmond és László György: Segner János András

Segner göttingeni működésének legfőbb célja — mint azt már első programjában megfogalmazta, — az akkor csak bevezető stúdiumnak tekintett matematika szerepének és jelentőségének elismertetése volt, és bár maga nem gazdagította a matematikát a nagy kortársakéhoz mérhető korszakalkotó eredményekkel, az elődök munkájának és a kortársak eredményeinek rendszerezésével egyengette a talajt a további fejlődés számára: alapítója lett annak a göttingeni matematikai iskolának, mely később Gauss, Dirichlet, Riemann, Clebsch és Klein működése nyomán olyan kiemelkedő szerephez jutott a matematika történetében (34, 54).

Kétségtelen, hogy a matematikus Segner jelentősége az utókor szemében — az említett nagyságok működése után — erősen elhalványult, kortársai azonban nemcsak a fizikust, hanem inkább a matematikust tisztelték benne. Sok egyéb mellett erről tanúskodik az a felterjesztés is, melyet a hannoveri uralkodóhoz írtak hallei meghívása idején: ,,Bár prof. Segner az orvosi tudományok terén nem alkotott semmi kiemelkedőt, mégis mert fizikai működése mellett a ma élő németországi matematikusok egyik legkiválóbbja, aki különösen a tiszta matematika terén tevékenykedik — Németország határain belül és azon kívül is közismert ...” (29).

Segner kereken két évtizeden át működött Göttingenben s ez az idő életének talán legeredményesebb szakasza volt.

Igaz ugyan, hogy alig került Göttingenbe, a szerencsétlen körülmények megint elvonták a matematika-fizika területéről s egy ideig orvosi előadásokat is kellett tartania. (6, 9, 10, 12 stb.) Mikor ugyanis az orvosi kar — akkor egyetlen — professzora J. W. Albrecht meghalt, hirtelenében nem tudtak megfelelő utódról gondoskodni. Segnert kérték fel tehát az előadások átvételére és folytatására. így lett és maradt egész göttingeni működése alatt két kar — a filozófiai és az orvosi kar — tanára. Mikor pedig az elméleti és gyakorlati orvostudomány tanszékét rövidesen betöltötték, a kémia előadása — melyet a korszerű orvostudomány nélkülözhetetlen részének tekintett — továbbra is reá hárult.

A tudományok kezdeti differenciálódását ellensúlyozni kívánó XVIII. századi enciklopédikus törekvések mellett a körülmények ilyen véletlen találkozása is magyarázza működésének sokoldalúságát, irodalmi munkásságának szerteágazó voltát. Az igazi magyarázat azonban az, hogy Segner elsősorban tanár, pedagógus volt, aki legfontosabb feladatának, hivatásának az oktatást tekintette, s művésze volt az ismeretek átadásának és az ismeretanyagot átadásra alkalmassá tevő didaktikai rendszerezésnek.

Ezért vállalta az érdeklődési körétől ekkor már egyre távolabb kerülő orvosi és kémiai tárgyak oktatásával járó fáradtságot is, mint ahogy később talán ez is közrejátszott Göttingenből való távozásában: nyilvánvalóan felismerte, hogy oktató munkája is csak a számára legotthonosabb matematika és fizika és a vele szorosabb kapcsolatban levő tudományok terén lehet igazán ered-16