Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)
Terplán Sándor: Csonka János
oldására is képessé tegye az egykori kovácsmester leszármazottait. A fiúk, János és Béla gépészmérnöki oklevéllel álltak a satupad, vagy a gép mellé és ugyanúgy, mint édesapjuk, felváltva dolgoztak a rajzasztalon, vagy a műhelyben. Az elsőszülött fiú, Pál pedig a Műegyetemen vette át a család képviseletét, mint az Építészmérnöki Kar egyik nagy reményekre jogosító fiatal oktatója. A kis javítóműhely jó híre hamar elterjedt, elhalmozták munkával, megvoltak a rohamos naggyáfejlődés erkölcsi alapjai. A tőkehiány és a pince falai azonban csak szerény bővítést tettek lehetővé annak ellenére, hogy már a következő évben újra visszatérhettek Csonka János kedvenc tevékenységéhez, a motorgyártáshoz. A kis műhely benépesedett. Minőségi munkája országos hírnevet szerzett, ami nem is csoda, hiszen a mérnökök és munkások aránya talán sehol a világon nem volt olyan kedvező, mint itt. Mégis közel másfél évtizedig maradt meg Csonka János gépműhelye ebben a szerény környezetben. Ebből a pinceműhelyből jelentette be Csonka János három utolsó szabadalmát is. Ezek mindegyike arról tanúskodik, hogy a legnagyobb feltalálókhoz hasonlóan ő is elsősorban a dolgozó embert akarta szolgálni találmányaival: A ,,Szabályozó szerkezet belsőégésű motorokhoz'’ —című 1929. május 3-án kelt C4065 sz. bejelentése rudazat nélküli a motorházon belül elhelyezett regulátorra vonatkozott. így sem maga a motorkezelő, sem valaki illetéktelen nem nyúlhat a szerkezethez, azt elállítani, vagy kiiktatni nem tudja. A kezelő ezáltal elkerüli azt a baleseti veszélyt, amit a motor esetleges megszaladása jelent. A ,,.Szerkezet belsőégésű motorok gyiíjtáspontjának önműködő kényszerbeállítására” című, 1929. november 2-án kelt, C4118 sz. bejelentése szintén szociális célt szolgált. A kézzel indítható, fix előgyújtásra állított motorok ugyanis igen sok kartörést okoztak a motor ,,visszarúgása” folytán. Érdekes, hogy ezt a konstrukciós hibát a szerkesztők még évtizedekkel Csonka János szabadalmi bejelentése után is elkövették. Az általa bejelentett szerkezet indítás idejére önműködően utógyújtást állít be és ezzel biztosan óvja meg a motorkezelőt a baleset veszélyétől. Ugyancsak a pinceműhelyben készült utolsó szabadalmi bejelentése is, amelyről már megemlékeztünk. A ,,Hordozható, szétszedhető láncfűrészberendezés” című, C7342. sz. 1935. október 10-én kelt bejelentés tárgya szintén a dolgozó ember munkáját volt hivatva megkönnyíteni. A szokásos hordozható, motoros láncfűrészektől eltérően ugyanis a kezelőnek nem kellett a belsőégésű motorral egybeépített gépcsoportot kézben tartania. A megoldás ugyanis olyan volt, hogy a belsőégésű motor egy vele összeépített villamos generátort hajtott. A generátor által fejlesztett áram táplálta a láncfűrésszel összeépített 15 000 percenkénti fordulatszámmal járó kis, könnyű, elektromotort, míg a gépcsoport a földön maradhatott, a munkahely közelében. Ebből az időből való a 84 éves Csonka János egyik utolsó arcképe, mely a címoldalon látható. Az előző évi súlyos operáció nyomai már nem látszanak a 134
