Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)

III. fejezet. A metró építésének 20 éve

nehéz körülmények közötti építésben, és minden helyzetben megtalálták a megfelelő megoldást.

*

1955...62 között, 8 éven keresztül szünetelt az építés. Csekély összegek felhasználásával ún. állagmegóvási munka folyt.

Az állagmegóvás az alagutakba beszivárgó víz kiszivattyúzásából, az alagutak állandó megfigyeléséből és karbantartásából, a speciális gépek, berendezések és anyagok konzerválásából állt. Küzdelem az acél és a beton korróziójával, az agresszív talajvízzel, a szigeteletlen építményeket támadó különleges baktériumokkal és nem utolsó sorban az értetlenséggel.

Nem valami felemelő érzés egy holt létesítmény őrzését vállalni, bizonytalanul hosszú ideig. Mégis akadt egy kisszámú műszaki gárda, akik lelkesedtek a földalattiért és készek voltak érte nemcsak anyagi, de erkölcsi áldozatot is hozni. Nem akarták veszendőbe hagyni a megkezdett munkát és biztosak voltak a folytatásban. Amikor a földalatti többnyire gúny tárgya volt, vitatkoztak a gúnyolódókkal. Munkájuk fő célja az volt, hogy átmentsék a kész építményeket, megvédjék a pusztulástól. De a leállás első pillanatától azon dolgoztak, hogy a továbbépítés lehetőségét, annak legésszerűbb módozatait kutassák. 8 év alatt elég idejük volt az építés első szakaszának tanulságait levonni, és a továbbépítés kedvezőbb lehetőségeit kidolgozni.

*

A továbbépítést az élet kényszerítette ki. A városi közlekedés helyzete elvezetett a földalatti szükségességének felismeréséhez. Hogy ez előbb történt és nem túl későn, abban nem kis része volt a földalatti „megszállottjainak”.

*

Az „állagmegóvás” időszaka alatt sok nehéz műszaki problémát kellett megoldani. Ezek közül a legsúlyosabb a betonkorrózió elleni védekezés volt. Azokat az alagütakat, amelyeket befejezettnek neveztünk, valójában csak részben lehetett késznek tekinteni.

Az alagutak ún. szerkezeti — vagyis a rájuk nehezedő föld súlyát viselő — része elkészült. Hiányzott azonban a víz elleni szigetelés. A kész betonfalakon keresztül a talajvíz beszivárgott az alagutakba. A betonon átszivárgó víz állandó veszélyt jelentett, mert fokozatosan rombolta a betont, gyengítette annak teherbírását, élettartamát. A Déli pu. melletti állomási alagutakba óránként 40 m3 talajvíz szivárgott be és az alagutak gyors tönkremenetelével fenyegetett! (21., 22. ábra.)

64