Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)
II. fejezet. A budapesti metróhálózat kialakítása
egyébként nagy érdemei voltak a földalatti megvalósításában — bekerült a földalatti szimbóluma (13. ábra). A Budapesti Hírlap tudósítójának értesülése — amely szerint ..mihamar” újabb kocsikat is kap a földalatti — csak történelmi időmértékben bizonyult igaznak: ez a „mihamar” majdnem 70 évet váratott magára. Ma a millenniumi földalatti naponta kb. 50 000 utast szállít, 22 km/h utazási sebesség mellett. A vonal és az állomások hosszának növelése napjainkban valósul meg. A közeli években a városligeti végállomástól a Mexikói útig további 1 km hosszú vonal épül ki. Valóban sor kerül a kocsipark bővítésére, ennek érdekében a rövid — csak két kocsit befogadó — állomásokat meghosszabbítják, hogy háromkocsis szerelvények közlekedhessenek. A Deák téren a millenniumi földalatti közvetlen átszállási kapcsolatba kerül a kelet-nyugati metróvonallal. így válik végleges részéve a budapesti metróhálózatnak, bár utasforgalmi teljesítőképessége még a fejlesztések révén is csak tört része marad a korszerű, épülő metrónak. A közlekedésfejlesztési elképzelések sorában számos olyan terv is készült, amely soha nem valósult meg. Magasvasút, kötélpálya és más elképzelések, a mindenkori műszaki színvonal és az emberi képzelőtehetség ötvözetei. E tervek egyike mint érdekesség említést érdemel, mert megvalósítása esetén Budapestnek négy Duna-partja lett volna. Amint közismert, a Nagykörút helyén egykor — talán még a középkor elején is — a Duna mellékága folyt. Partján főként halászok telepedtek le. Később a Duna-ág eliszaposodott és elapadt, de az árokszerű mélyedés megmaradt, amely a Duna magas vízállása esetén időnként megtelt vízzel. Az 1800-as évek elején ezt a mélyedést városároknak nevezték. Az 1800-as évek közepén Reitter Ferenc mérnök, később Széchenyi közeli munkatársa, irányította a városrendezési munkákat. Széchenyi 1842-ben felvetette egy hajózható csatorna építésének gondolatát az akkori városárok, a mai Nagykörút helyén. A tervet részletesen Reitter Ferenc dolgozta ki és. 1867-ben Pest város vezetősége elé terjesztette. A terv nagy sikert aratott, de rövidesen megbukott. 17 és fél millió forintba került volna a megvalósítás, ez pedig akkora összeg volt, amely az elgondolás leglelkesebb támogatóinak is kedvét szegte. A Széchenyi—Reitter-féle Duna-csatorna — ha megvalósul — nemcsak a maga korában lett volna a város fő ütőere, de a későbbi korokban is előnyösen hatott volna a város és a városi közlekedés fejlődésére. * 41
