Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)
IV. fejezet. A metró alagútjainak építése
állomásokat a felszínnel kötik össze, és így alulról felfelé valamennyi előforduló talajréteggel találkoznak. Nincs tehát lehetőség arra, hogy — mint a mélyállomások elhelyezésekor — viszonylag kedvezőbb talajokat keresve a kedvezőtlenebb geológiai helyzeteket elkerüljék. Amint e fejezetben már jeleztük, Budapesten a felső 12... 15 méter laza, homokoskavicsból áll, ez alatt helyezkedik el a viszonylag állékonyabb agyagréteg. Az alagútépítési szempontból kedvezőtlen laza, homokoskavicsban a bányászati módszerű alagútépítés igen nehéz és veszélyes. Ezért a mozgólépcső-alagutak építésére kombinált módszert kellett választani: az alagút felső, laza talajban fekvő része nem alagútépítési, hanem szekrénysüllyesztési módszerrel készül és csak az agyagban fekvő alsó rész épül bányászati módszerrel. Az elsőként épülő felső részt — nagyméretű vasbeton szekrény formájában — a felszínen készítik el. A kész szekrényt azután helyére süllyesztik úgy, mint a szellőzőaknákat (50. ábra). Amikor a szekrényt az alsó agyagrétegig lesüllyesztették, bányászati módszerrel folytatják a mozgólépcső-alagút építését. A vasbeton szekrény belsejében a talajviz kiszorítására levegőtúlnyomást létesítenek. A nagyméretű szekrények süllyesztési sebessége napi 25...30 cm. 49. ábra. Mozgólépcső — szerelés közben 8» 115
