Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
III. fejezet. Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban, és helye az állami innovációs stratégiákban
larni beavatkozás a spontán piaci erők fejlesztésére, a verseny fenntartására és a közérdekű feladatok (infrastruktúra, környezetvédelem stb.) megoldására irányul. A piacgazdaság nemzetközileg nyitott, a világgazdaságba integrálódott vegyesgazdaság, amelyben a különböző tulajdonformák ötvöződnek, a kapcsolatrendszerek az országhatárokon túlnyúlnak. A piac alapvető dinamizáló tényezője a verseny, a gazdasági vetélkedés által involvált technikai fejlődés; a technikai alapok változása, az eszme ténybe fordítása, a járt út járatlanra cserélése, a gondolat metamorfózisa azonban a piacgazdaságokban is nehézkes. A vállalkozó tulajdonosi érdekei elvileg a tőkebefektetésre jutó hozam maximalizálására és a változó feltételekből adódó kockázat minimalizálására irányulnak, amelynek alapvető eszköze a termelési eljárások és a termékek innovációja, a termelési tényezők (az emberi munka, a föld és a tőke) hatékonyságának a műszaki haladás révén való növelése. Az innováció esetében azonban a reproduktív termeléshez képest a ráfordítás és a megtérülés között jelentős aszinkronitás, fáziskésés van, mivel a megtérülés nem a ráfordítással egyező termelési periódusban, hanem hosszabb időszak alatt jelentkezik, másrészt magas az innováció kockázattartalma, piaci siker esetén kiemelkedő a hozam, kudarc esetén a ráfordítások sem térülnek meg, harmadrészt az innovációnak, mint „restabilizáló kreatív rombolásnak" meg kell küzdenie a beruházott régi technika és a kialakult szervezet közegellenállásával, a piaci status quo-val, a rutinnal, mint a stabilitást, az egyensúlyt jelentő, hatalmas erejú életszabállyal. Ha a profitmaximalizálásnak a hosszútávú, kockázatos, az egyensúlyt megbontó műszaki fejlesztéssel szemben komparative könnyebb ellenállású útjai is vannak (pl. inflációs extraprofit), ez szükségképpen kontrainnovatív hatású. Ugyanilyen hatást gyakorol az innovációs készségre az, ha a szubjektív körülményektől függő vállalati filozófiában az óvatosság, a konzervatív hajlam, a kockázatminimalizálás nagyobb szerepet kap, mint az innovációs vállalkozókészség, a progresszív profitmaximalizálási törekvés. Az innovációs vállalkozás elhatározásában tehát szerepe van a még elfogadható megtérülési időnek, a még eltűrhető kockázati szintnek és a technikaváltással együttjáró szervezeti destabilizálásnak, kreatív instabilitásnak, az innovációval elérhető extraprofit mértékének, a piaci körülmények kényszerítő erejének. Empirikus adatok szerint az innovációs hajlam a tulajdonosi érdekeltség növekedésével élesedik, a szervezet növekedésével arányosan csökken. Az innovációs kényszert gyakran kedvezőtlen körülmények (pl. a nyersanyag, a munkaerő, az energia drágulása) válthatják ki. Braudel szerint „amíg a mindennapi élet nehézségek nélkül halad a maga kitaposott útjain, az örökölt struktúrák keretén belül, semmiféle gazdasági motiváció nem késztet a változás megkívánta erőfeszítésre. Csak amikor a társadalmat a válság sarokba szorítja, akkor elkerülhetetlen a technikához való folyamodás. Felébred az érdeklődés ezernyi lehetséges, lappangó, szendergő találmány iránt, amelyeket fel kell ébreszteni álmukból."3 (Ennek egyik példája volt az 1973. évi első energiaválság, amely felkeltette az érdeklődést számos korábbi, energiamegtakarító találmány iránt.)4 80
