Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
IV. fejezet. Az üzleti titok (know-how) védelme és az utánzás szabadsága
Szaúd-Arábiában 1989-ig, az első szabadalmi törvény elfogadásáig, bár lehetőség volt arra is, hogy a napilapokban figyelmeztető felhívást („Cautionary Notice") tegyenek közzé valamely találmánnyal kapcsolatban. A titoktartás, mint eredeti, természetes, konstitutív vagy deklaratív állami aktus nélkül igénybevehető oltalmi módszer napjainkig megmaradt, sőt egyes csúcstechnikai eredmények kapcsán - a biotechnológiában, mikroelektronikában - újra alkalmazást nyer. A titokban tartás ősi módszere mellett az alkotások találmánynak minősülő szűk körében mesterséges, törvényileg kreált oltalmi alternatívaként alakultak ki és működnek ma is a szabadalmi és az egyéb nyílt oltalmi rendszerek (használati minták, növényfajták, integrált áramkörök oltalma). Helytelen tehát az az időnként felbukkanó nézet, hogy napjaink jelensége a know-how oltalom előretörése a szabadalmi rendszer mellett. A valóságban a helyzet fordított: a történelmileg korábbi és tárgyát tekintve általános és formamentes, ernyőszerűen mindent lefedő titokvédelmi rendszerből - a titoknak kizárólagos jogra való felcserélésével - alakult ki a korlátozottabb hatókörű szabadalom és más nyílt oltalmi formák (használati minta, integrált áramkör stb.) rendszere. 3) A titoktartás, illetve a titok tárgya körül számos elméleti vita folyt és folyik ma is, különösen a GATT keretében előterjesztett javaslatok kapcsán. Nemhogy egységes elmélet és elfogadott definíció nem létezik, de egyértelmű terminológia sincs. A brit-angol illetve az amerikai-angol nyelvhasználatban - a hivatalos WIPO és GATT dokumentumokban - felváltva használják az üzleti titok („trade secret"), a know-how oltalma, az információtulajdon („proprietary information") és a fel nem fedett információ („undisclosed information") terminus technicusokat. Úgy tűnik azonban, hogy napjainkban az amerikai, japán hivatalos és jogirodalmi szóhasználatban a bármely üzleti adatra vonatkozó „trade secret", míg az európai terminológiában a know-how és oltalma került előtérbe, amely elvileg szűkebb kategória, csak az ismeretárut öleli fel.2 A jogosult tekintetében az „originator", „developer", „owner", „possessor", „proprietor" kifejezések fordulnak elő következetlen szóhasználattal. Az üzleti titokvédelem (a know-how oltalom), mint az ismeretvagyon oltalmának általános jogvédelmi formája napjainkban felértékelődik a szellemi tulajdonvédelem hazai és nemzetközi rendszerében. A jogi védelem továbbfejlesztése megkívánja a kérdés többoldalú megközelítését. Mindenekelőtt különbséget kell tenni az üzleti titokvédelem tárgya és a titokvédelem (a know-how és annak jogi oltalma) között, amelyek mint a találmány és a szabadalom, más fogalmi síkba tartoznak. Az üzleti titokvédelem tárgya ( a know-how) maga az áruként szereplő ismeret, amelynek körébe tartozhat találmány is, az üzleti titok oltalma viszont jogi jelenség, mint a szabadalmi oltalom. Az elméleti vitákban, definíció-kísérletekben nem mindig különül el világosan a két fogalom. Az üzleti titokvédelem tárgyának ( a know-how-nak) a meghatározására több kísérlet történt (pl. a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara, AIPPI részéről). 118
