Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1989)
II. fejezet - 1. Az iparjogvédelmi jogviszonyok rendszere
említett szakirodalmi publikációt) védi, nem pedig a mű tartalmát képező műszaki megoldást (rendszert, módszert, elvet, koncepciót stb.), így nem akadályozza meg a tartalom engedély nélküli gyakorlati alkalmazását. Az iparjogvédelem, azon belül pedig különösen a szabadalmi jog technikája eltér a szerzői jogtól. Az iparjogvédelem a megalkotott ipari, műszaki gondolat, ismeret, tapasztalat tartalmi, lényegi, funkcionális vonatkozásait védi a jogosulatlan gyakorlati alkalmazás, a gazdasági tevékenységben, piaci áruban való engedély nélküli hasznosítás ellen. A jogi védelem ugyanis, az árutermelői és áruforgalmi viszonyokon, a gazdasági versenyen keresztül valósul meg, amely meghatározza egyrészt azt, hogy ez a védelem milyen szellemi alkotásokat tud felölelni (általában csak áruként értékesíthető termékeket vagy árutermelési eljárásokat eredményező, vagyoni értékű, gazdasági jellegű szellemi alkotásokat), másrészt, hogy milyen módszerrel védi azokat (rendszerint a szellemi alkotás tárgyára vonatkozó kizárólagos árutermelői és áruforgalmi jog, illetve birtokhelyzet révén). E kizárólagos jog, illetve birtokhelyzet biztosításához azonban — részben az áruviszonyok természete, részben a szellemi alkotások elvileg korlátlan terjedelmű potenciális felhasználhatósága miatt — szükség van az új szellemi alkotásoknak a jogosult számára áruként való elkülönítésére, körülhatárolására. Ennek kapcsán le kell szögezni, hogy általános innovációvédelem nem létezik, a szellemi javak, intellektuális termékek csak meghatározott, történelmileg kialakult, nemzetközileg elterjedt oltalmi kategóriákba illesztve védhetők, amelyek a szellemi tőke hagyományos, elfogadott, bizalmat élvező jogi keretei. Ebből a szempontból pedig az iparjogvédelem körébe sorolt szellemi értékeknek két alapvető jogi mozgásformája, illetve státusa van: vagy bárki által „társadalmi örökségként”, közjavakként, szabadon, engedély nélkül felhasználható közkincset („public domain”) képeznek, vagy ideiglenesen, szükebb körben a magánrendelkezés („private domain”) körébe tartozva jogi oltalmat élveznek. A műszaki szellemi termékek közül közkincs körébe tartoznak mindazok, amelyek szabadalmazás nélkül bárki számára hozzáférhető módon, szakember állal megvalósítható mértékben nyilvánosságra kerültek akár szerzői jogi védelmet élvező és magától a feltalálótól eredő publikációban, akár egyéb módon, pl. a termék vagy termelési eljárás nyilvános bemutatása, forgalomba hozatala formájában. Az ilyen megoldások a nyilvánosságra jutás után többé nem szabadalmazhatok, azaz nem vonhatók ki a közkincs köréből. A nyilvánosságra jutást (a feltalálótól eredő ún. önpublikáció esetén is) a később meginduló szabadalmi eljárásokban általában úgy fogják értékelni, mint újdonságrontó adatot, amely meggátolja a találmány szabadalmazhatóságát. Elterjedt nemzetközi gyakorlat, hogy — mivel a tudományos felfedezések, elméletek jogilag általában nem védhetők — a tudományos eredményeket az alkotók valamely rangos, tekintélyes nemzetközi folyóiratban közlik, mert 53
