Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
A publikációs szerződés elmélete szerint a szabadalom célja a találmány nyilvánosságra hozatalának előmozdítása, mert a szabadalom nélkül a találmány titokban maradna, azt a feltaláló csak a szabadalom ellenében — mintegy társadalmi szerződést kötve — tárja fel a társadalomnak. Az ösztönzési elmélet szerint a szabadalom célja a tudomány és a technika haladásának előmozdítása annak révén, hogy az új találmányok kizárólagos jogú hasznosításából adódó többletnyereség biztosításával ösztönzést ad az új termékekkel és eljárásokkal összefüggő tőkebefektetésekhez, amelyek nem lennének kifizetődők, ha az új találmányokat mások is szabadon hasznosíthatnák. A magyar szabadalmi irodalomban uralkodónak mondható elmélet szerint a találmányok jogi védelmének legalapvetőbb indoka a feltaláló, mint alkotó ember megkülönböztetett személyiségvédelme és a találmány, mint magasrendű szellemi teljesítmény anyagi elismerése mind a feltalálók, mind a gazdálkodó szervezetek irányában a találmányok révén végbemenő műszaki haladás és gazdasági megújulás (innováció) ösztönzése érdekében. A magyar jogrendszerbeli elhelyezést illetően a találmányi jog része a polgári jogon belül a szellemi alkotások jogának, ugyanakkor szoros kapcsolatban áll egyrészt a jogrendszer egészével, másrészt az ugyancsak jogi formában megjelenő gazdaságirányítással (tervezés, szervezet, szabályozás). A világ első szabadalmi törvényeként ismert 1474. évi „Velencei Dekrétum” és az iparfejlődés történetében igen jelentős 1623. évi angol „Statute of Monopolies” kezdeti lépései után a szabadalomjogi törvényhozás csak az első ipari forradalom hatására, a XVIII. század végén nyert újabb lendületet az 1790. évi amerikai és az 1791. évi francia szabadalmi törvények elfogadásával. 1800 után viszont a kapitalista fejlődés útjára tért országok sorra fogadták el a találmányok szabadalmi oltalmára vonatkozó törvényeket. (1812. Oroszország, 1871. Japán, 1877. Németország.) A közép- és kelet-európai országok csak az ipari forradalom múlt század végi és e század eleji, sőt az első világháborút követő továbbgyűrűzése eredményeként alkották meg első önálló szabadalmi törvényeiket. (Magyarország 1895, Románia 1906, Csehszlovákia 1919, Lengyelország 1919, Bulgária 1921.) A találmányi jog fejlődésének egyik alapvető fordulópontját jelentette a szerzői tanúsítvány, mint a szabadalom mellett megjelenő új jogi forma bevezetése a Szovjetunióban 1919-ben, majd elterjedése néhány más szocialista országban (Csehszlovákia, Bulgária, Mongólia). A magyar találmányi jog fejlődésében alapvető mérföldkő volt az 1895. évi XXXVII. törvény, amely az első önálló magyar szabadalmi törvénynek tekinthető. Ezt megelőzően a szabadalmi jog elvei osztrák császári nyílt parancsokban, illetve a Magyarországra is kiterjedő osztrák szabadalmi törvényekben jelentek meg. Az 1867-es kiegyezés után a császári kancellária helyett a szabadalmakat a magyar 61
