Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
A javított megoldást szintén bárki hasznosíthatja, de díjat csak az a hasznosító köteles fizetni, aki a javított jellemzőt a szabadalmastól vagy a feltalálótól kapta. Ha a hasznosító a javítást maga fejlesztette ki, nem köteles a szabadalmasnak, illetve a feltalálónak díjat fizetni. Egy adott szabadalom szempontjából tehát a műszaki megoldások négy csoportba oszthatók, amit a 2. ábra szemléltet. Egy-egy konkrét megvalósított megoldás az ábrán egy pontnak felel meg. Az „A” tartomány a találmány szerinti megoldások halmazát jelzi, amelyek beleesnek a szabadalom oltalmi terjedelmébe. E megoldásokat csak a szabadalmas engedélyével szabad hasznosítani, aki ezt engedély vagy egyéb jogcím nélkül teszi, bitorolja a szabadalmat. A „B” tartományban a találmánnyal egyenértékű megoldások vannak, amelyekben egy vagy több igényponti jellemző egyenértékű jellemzővel van helyettesítve. Az egyenértékű megoldásokat bárki szabadon hasznosíthatja, de a hasznosítás fejében köteles a szabadalmasnak díjat fizetni. A „C” tartományban vannak a találmány olyan javított megoldásai, amelyeknél egy vagy több igényponti jellemző nem egyenértékű, hanem javított jellemzővel van helyettesítve. Ezeket is bárki szabadon hasznosíthatja. Ha a javított jellemzőt a szabadalmas vagy a feltaláló bocsátotta a hasznosító rendelkezésére, a hasznosítónak a hasznosítás fejében díjat kell fizetnie a szabadalmasnak. A „D” (közkincs) tartományban helyezkedik el az összes olyan megoldás, ami nem esik sem az „A”, sem a „B”, sem pedig a „C” tartományba. Ezeket a szabadalomtól függetlenül bárki szabadon és díjfizetési kötelezettség nélkül hasznosíthatja. 98 2. ábra
