Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)
I. fejezet. Az iparjogvédelemmel összefüggő általános jogi ismeretek
nyereséget a részesedési, fejlesztési és tartalékalapjába köteles helyezni. Az újítók anyagi elismerése ilyen esetben is csak a bérköltségből, illetve a részesedési alapból fedezhető. A szabadalmak bejelentésének és védelmének költségeit, a kül- és belföldi szabadalom (licencia, know-how) ellenértékét, valamint a találmányok és nagyobb jelentőségű újítások kivitelezésének költségeit és a gyakorlat szerint az ipariminta díjakat is a műszaki fejlesztési alap, illetve — ilyen alap hiányában — a költségek között számolják el a vállalatok és szövetkezetek. Ez alól kivételt képez az az eset, ha a szolgálati találmányra a munkáltató vállalati érdekből nem kíván szabadalmat szerezni. Ilyenkor a szolgálati találmány feltalálójának járó díjat az újítási díjak elszámolásával kapcsolatos szabályok szerint, tehát a bérköltség, illetve a részesedési alap terhére kell elszámolni. A vállalatok a találmányok, ipari minták, know-how fejé- P*ben kapott bevételből az adózás után visszamaradó nyeresé■ get a részesedési, fejlesztési és tartalékalapjukba kötelesek * helyezni. 5. Pénzügyi jogi vonatkozású kérdés az is, hogy mennyi- ben lehet az újítási és találmányi díjakat a termékek árába beépíteni? Ismeretes, hogy árrendszerünk vegyes árrendszer, ahol egymás mellett léteznek hatóságilag megállapított (rögzített, ■ maximált) árak, a hatósági előírások korlátái között és a vállalatok közötti ármegegyezések szerint szabadon mozgó piaci h árak. Azt a kérdést, hogy a találmányi és az újítási díjak meny» fiyiben érvényesíthetők az egyes árformákban, az Országos Anyag- és Árhivatal 110/1968. (Á. T. 47.) ÁH számú közleménye rendezte. A közlemény szerint a találmányi díjnak a termék árában, szolgáltatási díjában való külön érvényesíthetősége szempontjából az a döntő, hogy a jogszabály lehetővé teszi-e a 66
