Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

I. fejezet. Az iparjogvédelemmel összefüggő általános jogi ismeretek

típust, kísérleti eredményt, egyéb adatot, technikai segítség­­nyújtást, ún. engineeringet stb.) jelent, amelyhez csak úgy lehet hozzájutni, ha azt a szabadalmi licenciaszerződéshez hasonló formában áruként eladják és megveszik. A know-how jogi védelme a különböző országokban egy­részt az ipari titokvédelem, másrészt a licenciaszerződések keretében biztosítható. További jogintézmény, amelyet egyes szerzők az iparjog­­védelem körébe tartozónak tekintenek: az újítás. Amíg a találmányok a műszaki ismeretek állományát világ­­viszonylatban új megoldásokkal gazdagítják, az újítások ál­talában az önmagukban már ismert és alkalmazott megoldá­sok elterjesztését, adott vállalaton belüli megvalósítását szol­gálják és ennek érdekében részesítik anyagi és erkölcsi elis­merésben a javaslattevőket. Hazánkban az újításokra vonatkozó alapvető jogszabály az 57/1967. (XII. 19.) Korm. sz. rendelet. A műszaki-tudományos jellegű szellemi termékek fentiek­ben ismertetett típusai nem jelentenek „zárt számot”, mivel a műszaki-tudományos fejlődés során egyre újabb szellemi terméktípusok jelennek meg (pl. a számítógépprogramok = software), amelyek iparjogvédelmi elismerést igényelnek. 2. Amíg az iparjogvédelem eddig említett tárgyai a mű­szaki-tudományos és gazdasági fejlődésben játszanak szere­pet, az árujelzéseknek főként az áruértékesítésben van sze­repük. Az előnyös piaci helyzet és a magasabb nyereség forrásai ugyanis nemcsak találmányok, ipari minták stb. lehetnek, hanem az az üzleti jó hírnév, tekintély, bizalom is, amelyet a vállalat aktív piacpolitikájával (ún. marketing) a vevők kö­rében kivívott. A vásárlóközönségnek az áru, illetve a vállalat üzleti jó hírneve, piaci bevezetettsége révén elnyert rokonszenve, „jóakarata” (nemzetközileg elterjedt angol kifejezéssel: 25

Next

/
Thumbnails
Contents