Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)
II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma
anyagi-technikai eszközöket használja fel a megoldás kidolgozására). A munkaviszony vagy más jogviszony alapján a feltalálót meghatározott tárgykörben új megoldások (eljárások, illetve termékek) kidolgozásraJrányulá-Jcötelezettség keü terhelje. Azt, hogy ilyen kötelezettség mennyiben áll fenn, a szerződés, a vállalati munkarend és ezek keretein belül a szolgálati felettes által kiadott utasítás határozza meg. (Pl., hogy a dolgozó kötelezett gyógyszeripari kutatást folytatni.) A létrejött találmánynak abba a tárgykörbe kell tartoznia, amelyben a dolgozót új eljárások, illetve új termékek kidolgozására irányuló kötelezettség terhelte. Ezért pl. ha a gyógyszeripari kutatóként alkalmazott dolgozó a műtrágyagyártás területére eső megoldást hoz létre, ez nem minősül szolgálati találmánynak. A találmány szolgálati jellegét tehát csak a fenti kritériumok alapján lehet megállapítani, arra nincs mód, hogy a felek megegyezésével valamely találmányt szolgálati jellegűnek minősítsenek. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a feltaláló a nem szolgálati találmányát a vállalatra átruházza lényegében olyan feltételek mellett, amelyek a szolgálati találmány feltalálójával azonos helyzetbe hozzák. Ilyen megoldás különösen akkor kerülhet szóba, ha a találmány csak részben minősül szolgálati jellegűnek, mert pl. a feltalálók egyike nem volt jogviszonyban a vállalattal. A szolgálati találmányhoz ugyanazok a jogok fűződnek, mint a nem szolgálati találmányhoz. Ezek a jogok azonban megoszlanak a feltaláló és a munkáltató között. A személyhez fűződő jogok (a találmány nyilvánosságra hozatalára vonatkozó jog kivételével) és a találmány értékesítése utáni díjigény a feltalálót illetik meg. A találmánnyal való vagyoni rendelkezési jog viszont a munkáltatót illeti meg. Ha egy vállalati dolgozó találmánya nem minősül szolgálati jellegűnek, azzal kapcsolatban a munkáltató ugyanolyan 122
