Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)
II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma
E rendelkezéssel a törvény arra ösztönzi a feltalálókat, illetve jogutódaikat, hogy a találmányt a lehető leggyorsabban jelentsék be. Ez a rendezés egyrészt gyorsabb információt biztosít a társadalom számára, másrészt elkerüli a korábbi feltalálás bizonyításával kapcsolatos nehézségeket. A feltalálók és a szabadalmi igények rangsorolásakor tehát — amint arra korábban is utaltunk — nem a korábbi feltalálás, hanem a korábbi elsőbbségű bejelentés ténye a döntő. E szabály természetesen csak arra az esetre vonatkozik, ha a korábbi elsőbbségű bejelentésben megjelölt feltaláló is megalkotta ugyanazt a találmányt az esetleges korábbi feltalálótól függetlenül. Az a bejelentő, aki a találmányt bitorolja a feltalálótól, nem tarthat igényt a szabadalomra azon a címen, hogy ő jelentette be korábbi elsőbbséggel. Szolgálati találmány Szt. 9. §. (1) Szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyból vagy más jogviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki. (2) A szolgálati találmányra a szabadalom a munkáltatót vagy más jogviszony alapján jogosultat (a továbbiakban: munkáltató) illeti meg. Ha a munkáltató sem a szabadalomra, sem a találmányra nem tart igényt, hozzájárulása esetén a találmánnyal a feltaláló, illetve jogutódja rendelkezhet. (3) A találmány szolgálati jellegével kapcsolatos viták bírói útra tartoznak. (4) A szolgálati találmány feltalálóját díjazás illeti meg, amelyről külön jogszabály rendelkezik. 120
