Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)
II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma
egyrészt csak a titok „eltulajdonítása”, bitorlása ellen véd, de nem véd a műszaki megoldás más által való független kifejlesztésével és hasznosításával szemben, másrészt nem véd a titokban tartott megoldás lemásolása ellen, ha az annak felhasználásával gyártott terméket piacra viszik. Tisztességtelen verseny címén csak akkor lehet fellépni az 1923. évi V. tv. 9. §-a alapján, ha a másik vállalat a terméket ugyanolyan külső megjelenítésben, „szolgai másolásban” hozza forgalomba, mint a korábbi vállalat. Az elmondottakból kitűnik, hogy a titokvédelem elvileg korlátozottabb oltalmat nyújt, mint a szabadalmai oltalom. Másrészt viszont a titokvédelem időben és térben tágabb a szabadalmi oltalomnál, mivel nincs egy-egy ország területére korlátozva és időben mindaddig hatályosul, amíg a titok fennáll. A törvény nem kötelezi a vállalatokat, szövetkezeteket a találmányok belföldi vagy külföldi szabadalmaztatására. Előfordulhat ugyanis egyes esetekben, hogy a szabadalmazás a vállalat számára káros és gazdaságtalan, mivel ipari titokként előnyösebben tudná értékesíteni a megoldást. Az ipari titok és a szabadalmi oltalom közötti választást ezért mindig konkrétan, műszaki-gazdasági mérlegelés alapján kell eldönteni. Szabadalmi igény Szt. 8. §. (1) A szabadalom a feltalálót vagy jogutódját illeti meg. (2) Amíg jogerős bírósági ítélet vagy egyéb hatósági határozat mást nem állapít meg, azt a személyt kell igényjogosultnak tekinteni, aki a találmányt az Országos Találmányi Hivatalhoz korábbi elsőbbséggel jelentette be. (3) Ha többen, közösen alkották a találmányt, a 117
