Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

II. fejezet. Találmányok és szabadalmak

szerzése iránti igény nem a feltalálót, hanem a munkáltatót illeti meg. Ha a munkáltató sem a szabadalomra, sem a találmányra igényt nem tart, hozzájárulása esetén a találmánnyal a feltaláló rendelkezhet. A feltaláló tehát a munkáltató hozzájárulása nélkül a találmányt szabadalmazásra még abban az esetben sem jelentheti be, ha maga a munkáltató vállalat nem jelenti be a találmányt (ha viszont a munkáltató hozzájárul ahhoz, hogy a találmánnyal a feltaláló rendelkezzék, ez utóbbi elfogadó nyilatkozatával a szabadalmi igény, illetve a szabadalom reá átszáll). Indokolja ezt a rendelkezést az a vállalati érdek, amely adott esetben megkívánj a, hogy a találmány a szabadalmazási eljárás során ne kerüljön nyilvánosságra, mert a vállalat a műszaki megoldást ipari titokként sokkal előnyösebben tudja hasznosítani. A jogszabályalkotó azonban megfelelő díjazás formájában biztosítja a feltaláló érdekét arra az esetre is, ha a találmány szabadalmazása elmarad. Ugyancsak a feltaláló érdekvédelmét szolgálja a törvény 48. §-ának (5) bekezdésében foglalt az a rendelkezés is, hogy amennyiben a szolgálati találmányt a munkáltató szabadalmazásra bejelentette ugyan, de az eljárás során az Országos Találmányi Hivatal ismételt felhívása ellenére sem pótolja a bejelentés hiányait, vagy nem nyilatkozik, őt úgy kell tekinteni, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a találmánnyal a feltaláló rendelkezzék. Ilyen esetben a feltalálót kell felhívni újabb megfelelő határidő tűzésével a hiánypótlásra, illetve nyilatkozatra, és ha az eljárásba belép, azt a továbbiakban vele kell folytatni. Előfordulhat, hogy a szolgálati jelleggel kapcsolatban a feltaláló és a munkáltató között vita merül fel, pl. olyan formában, hogy a munkáltató szerint a találmány szolgálati jellegű, viszont a feltaláló szerint nem. Az ilyen viták eldöntése a törvény értelmében bírói útra tartozik, tehát a szolgálati jelleg rendes polgári per útján nyer tisztázást.

52