Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

II. fejezet. Találmányok és szabadalmak

A szolgálati találmány jeltalálójájiak díjazása

A későbbiekben szó lesz arról, hogy az érvényes szabadalom jogosultja és a szabadalom hasznosítója, illetőleg vevője a licenciadíj, illetőleg a vételár nagysága és az egyéb feltételek tekintetében szabadon állapodnak meg. Más a helyzet a szolgálati találmány feltalálójával kapcsolatban. Az ilyen feltaláló nem válik szabadalmassá, mert miként az előbbiekben már láttuk, a szabadalmat a munkáltató kapja meg, sőt a munkáltató azt is megteheti, hogy a találmányt szabadalmazásra be sem jelenti, így adott esetben még az sem kerül megállapításra, hogy a megalkotott műszaki megoldás a szabadalmazható találmány ismérveit kielégíti-e. A munkáltatónak tehát nem kell ellenértéket fizetnie azért, hogy a hasznosítási jogot, illetőleg a szabadalmat megszerezze, mert ez amúgy is őt illeti meg. Viszont a törvény értelmében a feltalálót a díjazás ilyen esetben is megilleti, ezért a díjazás kérdését külön jogszabály, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 45/1969. (XII. 29.) Korm. sz. rendelete szabályozza. E jogszabály elsősorban azt a kérdést rendezi, hogy mely esetekben jár a szolgálati találmány feltalálója részére találmányi díj. Elsősorban akkor, ha a szolgálati találmány érvényes szabadalommal van védve. Megtörténhet azonban, hogy az érvényes szabadalom megszűnik, azért, mert a munkáltató arról lemond, vagy mert az esedékes évi fenntartási illetékeket nem fizeti meg. A munkáltató ilyen esetben nem hivatkozhat a szabadalom megszűnésére, illetőleg önmagában ez a körülmény a díjfizetési kötelezettséget nem szünteti meg, ezért a szolgálati találmány feltalálója továbbra is igényt tarthat a díjazásra. Végül jár a szolgálati találmány feltalálójának díjazás akkor is, ha a munkáltató a találmányra a szabadalmat meg sem szerzi azért, mert vállalati érdekből a találmányt az oltalom elnyerése céljából be sem jelenti. Ilyen esetben a kormányrendelet szerint vélel53