Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete

tűnő az ipari titokvédelem és az utánzás elleni védelem vonatkozásában.

A titokvédelem jogosultja a titokban tartott műszaki megoldás tekintetében gyakorlatilag ugyanúgy kizárólagos jogosulti pozícióban van, mint a szabadalom jogosultja. Az ipari titokvédelem azonban feltétlenül gyengébb és határozatlanabb kizárólagos jogosulti helyzetet biztosít, mint a szabadalmi jog. Az a személy ugyanis, aki saját eszközeivel szintén kifejleszti az ipari titokvédelem tárgyául szolgáló műszaki megoldásokat, továbbá az, aki ilyen személytől szerzi meg ezeket az ismereteket, szabadon felhasználhatja, közzéteheti és közölheti ezeket még akkor is, ha más titokban tartotta ugyanazokat az ismereteket. A szabadalmi jogosult viszont — akinek találmányát a szabadalmi leírásban a társadalom tudomására hozták — felléphet az ellen is, aki tőle függetlenül, önállóan maga is megalkotta a találmányt.

Szabadalmi oltalom hiányában fennáll az a veszély is, hogy a forgalomba hozott termékből megismerhető találmányt „leutánozzák"’, köznapi szóhasználattal élve „lekoppintják”. Az utánzás önmagában nem jogellenes és nem tisztességtelen cselekmény, mivel általános elv, hogy mindaz a műszaki ismeret, technológia, konstrukció stb. amelyet bárki számára hozzáférhető módon szabadalmi oltalom nélkül nyilvánosságra hoztak, közkincset képez, és azt bárki szabadon hasznosíthatja jogszerű gazdasági tevékenysége körében. A tisztességtelen verseny ellen védő jogszabályok szerint csak az tilos, ha az árut olyan jellegzetes külsőben hozzák forgalomba, amelyről a vevőközönség már egy másik vállalatot szokott felismerni.

Előfordulhat azonban, hogy az ipari titokvédelem révén nagyobb nyereséggel lehet hasznosítani a megoldást, mint a szabadalmi oltalom révén. Ezt a körülményt a vállalatnak minden esetben konkrétan kell mérlegelnie.

20