Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

IV. fejezet. Árujelzők

szabály kialakítása úgyszólván lehetetlen, mindenesetre az összhatás szempontjából lényeges közös jellemzőket kell vizsgálni. A vevő tudatában nem az eltérések, hanem a hasonlóságok rögződnek. A vásárlás pillanatában általában nincs mindkét védjegy a vevő előtt, az egyik védjegynek emlékezetében élő, esetleg elmosódó képét hasonlítja össze az előtte levő védjeggyel. Ha az összhatásában erősen emlékezteti arra, abban a hiedelemben vásárol, hogy az általa már korábban megismert árut veszi meg.

A jelentéssel rendelkező vagy fantáziaszavak esetében figyelembe kell venni a szavak írott képét és hangzásbeli hasonlóságát egyaránt. Ez utóbbi szempontból az adott nyelv kiejtésbeli sajátosságai is befolyásolhatják a hasonlóság megítélését. A szóvédjegyek hasonlóságának vizsgálatánál szempont lehet a magánhangzóknak, a szavak kezdetének és végződésének hasonlósága stb. A vizsgálat során az elemzés szempontjait az egyes hatóságok gyakorlata alakítja ki.

Az ábrás, illetőleg ábrával kombinált védjegyeknél is az összhatás a döntő. Az ábrák bizonyos fokú eltérése nem feltétlenül elégséges a különbözőség megállapítására. Az azonos felirat vagy ábra a másik elem eltérő volta esetében is öszszetéveszthető lehet. További összetévesztés veszélyét rejti magában ugyanannak a fogalomnak a kifejezése szó, illetőleg ábra alakjában. Gyakran a látszatra ellentétes védjegy éppen alkalmas arra, hogy a kettő közötti összefüggés hatását tegye a vásárlóra. [Pl. a közismert a „La vache qui rit” és a „La vache serieuse” (a nevető és a szomorú tehén) szöveg, a megfelelő ábrával együtt.]

Hasonlóságot állapított meg például az Országos Találmányi Hivatal a következő szóvédjegyek között:

SEVINOL — SENSINDOL, GENTUCID — GENTICID, ALGEDRIN — ALERIN, BONNIE — BONNY, PEROZON — PERACON, DOCUTIS — DOCUTRIX, VULCASOL — VULCATOR, MAMESIN — MAMESUN, ASMACTAL —

182