Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete

gítja és megakadályozza a társadalmi erőforrások pazarlásá­val járó párhuzamos kutatásokat. A szabadalmi oltalom ide­­jének lejártával (maximálisan általában 15—20 év) a nyil­vánosságra hozott találmány közkinccsé válik, vagyis bárki szabadon hasznosíthatja azt jogszerű gazdasági tevékenysége körében. Ha a vállalat nem kívánja a megoldást szabadalmaztatás révén nyilvánosságra hozni, azt ipari (üzemi, üzleti stb.) ti­tokként kezelheti. A titokvédelem szabályaira a tisztesség­telen verseny elleni védelem ismertetése körében visszaté­rünk. A szolgálati találmányok feltalálói — akik helyett a sza­badalom a munkáltatót illeti — részben a szabadalmi rend­szer keretében, részben attól függetlenül nyernek anyagi és erkölcsi elismerést. Egyes jogrendszerek ugyanis — a magyar jog is — biztosítják a szolgálati találmányok feltalálóinak anyagi elismerését, díjazását akkor is, ha a munkáltató a ta­lálmányt nem szabadalmaztatja, hanem pl. ipari titok formá­jában értékesíti. Némileg független a szabadalmi oltalomtól a feltalálók személyhez fűződő jogainak (szerzőség, névfeltüntetés) vé­delme is, amelyek elsősorban az alkotók elismerését, társa­dalmi megbecsülését szolgálják, ezért időben elvileg korlát­­lanok és az alkotó személyétől elidegeníthetetlenek. Egy találmányt több szabadalmi jog is védhet, ha a talál­mányra több országban adtak szabadalmat. A szabadalmi jog ugyanis territoriális hatályú, tehát terüle­tileg korlátozott jog. Minden állam a saját területén csak azt a szabadalmi jogot részesíti védelemben, amelyet illetékes iparjogvédelmi hatósága engedélyezett (az ún. „világszaba­dalom” csak a napisajtóban létezik). A találmányok nemzetközi védelme jelenleg jórészt csak az ún. uniós elsőbbségi jog biztosítása révén valósul meg. En­nek lényege az. hogy az. aki találmányt a Párizsi Uniós 9

Next

/
Thumbnails
Contents