Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1994)

II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma

A szabadalomjogi értelemben vett újdonságfogalom tartalmának - az előzőek­ben vázolt - legáltalánosabb megközelítésén túl az egyes konkrét ügyek elbí­rálásához számos további részletkérdés tisztázása is szükséges lehet. Ezek a jogalkalmazási kérdések egyrészt az újdonság fogalmának szubjektív oldalával, vagyis azzal kapcsolatosak, hogy a „szakember” ismeretanyagának zsinórmértékét hol kell megvonni, hol van a határa annak a tudásnak, amit a szakembertől a technika állásához képest el lehet várni. A másik főbb kérdéscsoport pedig azzal függ össze, hogy a vizsgálatra kerülő ügyek újdonságának megítélése lényegesen eltérő problémát és szem­pontokat vethet fel, attól függően, hogy a találmány teljesen új (ún. úttörő jellegű), vagy pedig már ismert elemekből tevődik össze, s ez utóbbi esetben is melyik további típushoz sorolható. A továbbiakban - a teljesség igénye nélkül és elsősorban gyakorlati oldal­ról megközelítve - az újdonság értékelésének ezekkel a kérdéseivel foglalko­zunk. a) Szakember A nyilvánosságra jutott ismenetés az Szt. 2. §-a értelmében csak akkor tekinthető újdonságrontónak, ha az ismertetés tartalmilag legalább olyan mér­tékű, hogy annak alapján szakember a megoldást megvalósíthatta. Mint azt az Szt. 2. §-ához fűzött miniszteri indokolás is tartalmazza, az új­donságrontás nemcsak akkor áll fenn, ha a megoldás szóról szóra nyilvános­ságra kerül, hanem akkor is, ha a nyilvánosságra jutott adat szakember számá­ra elegendő útmutatást ad a megoldás kivitelezéséhez, abból minden különö­sebb nehézség, hamis előítélet legyőzése nélkül a szakember el tud jutni a meg­oldáshoz. Ilyen körülmények mellett az újdonság fogalma szubjektív elemmel vegyül, mivel az ítéletalkotásnál a szakember számára való megvalósíthatóság kerül vizsgálat tárgyává. Mielőtt rátérnénk azoknak a megoldásoknak a tárgyalására, amelyek újdon­ságát a szakembertől elvárható intézkedések mérlegelése dönti el, tisztázni kell azt, hogy kit nevezhetünk szakembernek. Az Szt.-ben említett úgynevezett szakember nemcsak a meglévő ismeretek lemásolására képes, hanem a közkincset képező ismeretanyag alapján összetett, bizonyos műszaki fejlesztést eredményező megoldásokat is létre tud hozni, anélkül, hogy ehhez ismeretanyagán túlmenő útmutatást kapott volna. Tehát szakembernek lehet nevezni azt, aki a találmány tárgya szerinti szak­területen átlagos elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkezik és képes 1A.22. Az újdonságkövetelmény egyes gyakorlati szempontjai 35

Next

/
Thumbnails
Contents