Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1994)
I. fejezet - 1. Az iparjogvédelem fogalma és jelentősége
Az alkotó elme működéséhez pedig hajtóerő kell, ez a hajtóerő pedig elsősorban a megbecsülés, amely lehet erkölcsi, de főleg mégis anyagi. Amennyiben - az adott kortól függetlenül - a tehetséges, alkotó ember képességeinek, ismereteinek és szorgalmának eredményeképpen alkot valami újat és hasznosat, joggal várhatja el a megbecsülést. Joggal várhatja el, hogy megbecsültsége minden téren nagyobb legyen, mint azé, aki az ő alkotását szolgai módon lemásolja, előállítja és forgalomba hozza. A probléma nem mai keletű, de jelentősége akkor növekedett meg, amikor a közlekedés fejlődése következtében kitágult a világ, kialakult a világkereskedelem és elindult a tömegtermelés egy olyan évszázados technikai fejlődés során, amelyet ipari forradalomnak nevezünk. Ahhoz, hogy ez az ipari forradalom létrejöhessen, az alkotó elme, ezen belül elsősorban a műszaki alkotó elme közreműködése volt szükséges - de éppen ekkor vált égetően szükségessé az alkotó ember szellemi termékének jogvédelme. Nem véletlen, hogy a legtöbb szellemi tulajdonvédelmi (ipaijogvédelmi) törvény az ipari forradalom korában született az iparilag fejlett országokban. Azt, hogy a tudás hatalom, a gondolkozó emberiség mindig tudta. Gondoljunk az egyiptomi, azték, kelta papok és csillagászok kiemelkedő csillagászati és mérnöki tudására. E korok tudós emberei is elvárták, hogy tudásukért kivételezett helyzetben legyenek. Ekkor azonban a szellemi tulajdonvédelem egyetlen formája volt csak ismeretes: a titokvédelem. A csillagászati, mérnöki, technológiai tudás birtokosai már az ősi Egyiptomban is csak a beavatottak testületéinek (elsősorban a papi testületeknek) tagjai voltak. Őrizték a titkokat a középkori céhek mesterei, hogy árujuk kiválóságának titkai ne kerüljenek illetéktelenek birtokába. A titokvédelem máig is fennálló, jogilag is megalapozott oltalmi forma, alkalmazhatósága azonban csak nagyon szűk területet fog át, és a modem vizsgálati, analitikai eljárások bevonásával egyre kevésbé maradhat titok a titok. Mindenesetre a mai napig is igaz, hogy ha valaki találmányában megtestesülő szellemi alkotását oltalmazni akaija, a titokvédelem lehetőségét is mérlegelnie kell. A titokban tartás azonban legtöbb esetben nem védi kellőképpen az alkotó elme termékeit, sok esetben pedig (mint pl. irodalmi mű esetében) jellegénél fogva nem is védheti. Ezért vált feltétlenül szükségessé, hogy a szellemi tulajdon védelme beépüljön a jogrendbe. így az egyes országokban fejlettségüktől függően alakultak ki a szellemi tulajdon védelmét szolgáló törvények, elsősorban a szabadalmi és szerzői jogi törvények. Vannak országok, ahol ezek a törvények már több évszázados műltra tekintenek vissza és vannak országok, ahol ezek a törvények az elmúlt évtizedben születtek. A mai helyzet szerint gyakorlatilag nincs a világon olyan ország, ahol a szellemi tulajdon védelmet ne élvezne. 18
