Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1994)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
hatálybalépése előtt tett szabadalmi bejelentés alapján a bejelentő a szabadalom megadása kérdésében hozott határozat jogerőre emelkedéséig, de legkésőbb e törvény hatálybalépésétől számított egy éven belül - a hatálybalépést követő módosítási elsőbbséggel [Szt. 43. § (1) bek. a) pont] - a termékre is igényelhet szabadalmi oltalmat. (2) A termékre az (1) bekezdés alapján adott szabadalmi oltalomból eredő jogok csak a módosítási elsőbbség időpontját követő hasznosításra érvényesíthetők. (3) A termékoltalmi igény előterjesztésére az (1) bekezdésben előírt határidő elmulasztása esetén az igazolás ki van zárva. A szabadalmi törvény 1994. évi módosításának (Sztn. 2.) legjelentősebb intézkedése - a Magyarországon hagyományosan alkalmazott termékoltalmi tilalom feloldásával - a gyógyszerek, a vegyi úton előállított termékek, valamint az emberi és állati élelmezésre szolgáló termékek szabadalmi oltalmának bevezetése, aminek folytán szabadalmazhatóvá válnak a mikroorganizmusok és a biológia egyéb tárgyai is. Az Sztn. 2. hatálybalépésétől, vagyis 1994. július 1. napjától tehát ezekre a termékekre közvetlenül igényelhető szabadalom, s nem csupán az előállítási eljárásukra. A szabadalmi törvény novellája lehetővé teszi a termékoltalmi igény előterjesztését is a folyamatban lévő szabadalmi bejelentések ügyében, vagyis a szabadalom megadása kérdésében hozott határozat jogerőre emelkedéséig. Az átalakításra az Sztn. 2. hatálybalépését követő egy éven belül (1995. július 1-jéig) van mód, s a határidő elmulasztása igazolással sem orvosolható. A termékre csak az 1994. július 1. napját követő módosítási elsőbbséggel igényelhető oltalom az átalakítással. Ebből a rendelkezésből az következik, hogy - a módosítási elsőbbségre vonatkozó általános szabálytól eltérően - az átalakítás esetén akkor sem őrizhető meg az eredeti elsőbbség, ha a termékoltalmi igény nem terjed túl az eredetileg ismertetett megoldáson, azaz ha magát a terméket is már a bejelentés megtételekor ismertették. Ebben az esetben a módosítási elsőbbség időpontját az a nap határozza meg, amelyen a termékoltalomra való áttérést a bejelentő a Hivatalhoz intézett nyilatkozatával bejelenti. A termékoltalmi igényt pedig csak az Sztn. 2. hatálybalépésétől lehet deklarálni. Az átalakítással megszerzett termékoltalom visszamenőleges hatályát zárja ki továbbá az a rendelkezés, amely csak a módosítási elsőbbség napját követő hasznosítással szemben engedi meg az oltalomból eredő jogok érvényesítését. 141