Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A KALAPÁCS

A KALAPÁCS 1806-ban az angol John Antes a következőket írja a kalapácsok anyagáról: „Ismeretes, hogy a bőr a kalapálás hatására megkeményedik; az állandó játék ugyanígy hat rá. Bármilyen lágy és édes ezért egy zongora hangja, amikor újonnan jön a mester kezéből, azzal arányosan, ahogy keményebb lesz a bőr, hangja fokozatosan keményebb lesz és a végén annyira éles, annyira hasító, hogy a kalapácsokat újból kell bőrözni. így történt ez mindig az én hangszeremmel is. Ezért olyan anyagot próbáltam keresni, amely ezeknek a kényelmetlen változásoknak nem lenne alávetve, és az állandó használat ellenére is mindig egyforma maradna. Az első anyag — ami véleményem szerint a legbriliánsabb hangot adja — a közönséges szivacs finom, sűrű cellájú gyökere, amelyre semmiféle kalapálás nem gyakorol hatást. De mivel ezeket a gyökereket nehéz megfelelő mennyi­ségben és egyforma mi­nőségben beszerezni, úgy találtam, hogy a közön­séges tapló, ha megfe­lelően előkészítik, ugyan­ilyen szolgálatot tesz . . A tapló, amit felhasznál­tam, 5 év alatt a leg­kisebb elváltozást sem mutatta. Mindkét fajta messze felülmúlta leg­szebb elképzeléseimet a fődologban: állandó hasz­nálat mellett is telje­sen változatlanok marad­tak.”119 Az első zongorák kalapá­csai kéregpapírból, per­gamenből készültek, vagy pedig bőrrel bevont fakalapácsok voltak. A filckalapács — a mai zongora nélkülözhetetlen kelléke — csak hosszas kísérletezés után, 1826-ban került alkalmazásra. A kiváló párizsi hangszerkészítő Henri Papé készített először filckalapáccsal ellátott zongorákat. A kalapácsfilc anyaga és elkészítésének módja majdnem olyan nagy szerepet játszik a zongora hangszínének kialakításában, mint a rezonáns. A filc rugalmasságának fokától függ ugyanis a kalapács visszapattanásának gyorsasága, azaz a húrral való érintkezésének ideje. A zongora „gyermekkorában” kikerülhetetlen nehézségnek tekintették, hogy a fakalapácsok bőrbevonata kevés használat után már megkeményedik és mert a kalapács túlságosan kemény, 1,9 Paul: i. m. 122. old. 78. ábra. A Nemzeti Múzeum Conrad Graf-zongorájának egyik basszus kalapácsa. 93

Next

/
Thumbnails
Contents