Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A MODERN ZONGORA KIALAKULÁSA
A zenészek azonban nem a hangerő abszolút növelését tartották döntő kérdésnek, hanem a dinamikai gazdagság, a dinamikai árnyalás lehetőségeinek növelését. Ennek egyik előfeltétele volt a megfelelő kalapácsok elkészítése (erről is külön fejezetben beszélünk), a másik pedig a mechanika érzékenységének, engedelmességének fokozása a Cristofori és Schröter által megadott irányban. A Cristofori-mechanikához azért lettek hűtlenek a hangszerkészítők, mert bonyolultságával és így drágaságával nem állt arányban megbízhatósága. Egy francia hangszerkészítő, Sebastian Erard találta meg a módját annak, hogyan lehet ezt a mechanikát úgy továbbfejleszteni, hogy az megbízhatóságban, dinamikai árnyalási lehetőségekben teljesen új világot nyisson meg. Az Erardmechanika a romantikus korszak zongoravirtuózainak olyan hangszert adott a kezébe, amely versenyezni tudott a zenekar kifejezési lehetőségeivel, és amely képes volt arra, hogy a Paganini-féle boszorkányos technikát a zongorára is átültesse. 59. ábra. Erard közvetítőléces lökőmechanikája. Sebastian Erard (1752—1831) tizenhat éves korában megy Párizsba hangszerkészítést tanulni. Első mesterét felbosszantja a tudnivágyó fiú állandó kérdezősködése, és végül is megunva, hogy feleljen a kérdésekre, vagy talán attól félve, hogy egyre kevésbé tud a kérdésekre felelni, elbocsátja a túlságosan sokat kérdező tanoncot. Második mesterénél mindjárt olyan cembalót épít, amely híressé teszi. A „clavecin mécanique” két klaviatúrával rendelkezett, mindkét klaviatúrához külön rezonáns tartozott: az egyik három pengető-regiszterrel, a másik pedig kalapács-szerkezettel volt ellátva. A két klaviatúra kopulálható volt. Ez a munkája olyan feltűnést keltett, hogy Villeroy hercegnő lakást és műhelyt adott neki kastélyában, 1777-ben itt építette első zongoráját. Ettől kezdve rendszeresen épít előbb asztalzongorákat, majd hosszú zongorákat is. Testvérével együtt a Bourbon utcában nyitott műhelyt. Ezt a sikerükre irigy párizsi hangszerkészítők valósággal megostromolták, és a berendezésben súlyos károkat okoztak. Szerettek volna a veszedelmes versenytárstól megszabadulni, és ürügyül azt hozták fel, hogy Erard nem tartotta be a céh szabályait. (A hangszerkészítők a legyezőkészítők céhéhez tartoztak.) XVI. Lajos azonban szabadalmat adott neki zongorák készítésére. 1785-ben kis orgonával egybeépített zongorát készít Marie Antoinette-nek. A Cristofori-mechanikából kiindulva, módosította az igen népszerű londoni mester — Zumpe — lökőmechanikáját. Eddig inkább kéthúros, ebben az időben azonban főleg háromszoros húrozású zongorákat épít. A forradalom viharai elől 1793-ban Londonba költözik, és míg testvére a párizsi műhelyt vezeti tovább, londoni üzemében Erard egyre-másra szabadalmaztatja találmányait. 1794-ben például olyan mechanikát szabadalmaztat, amelynél a kalapács — pedál beállítás segítségével — tetszés szerint üthet meg egy, két vagy három húrt. (Lásd: Streicher.) 1796-ban megpróbálkozik az angol mechanika tökéletesítésével, sőt bécsi mechanikával is készít hangszereket, de egyik megoldás sem elégíti ki. *7
