Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

A NÉMET ÉS AZ ANGOL MECHANIKA

A feltaláló Franz Jacob Späth később ve jé vei, Christoph Friedrich Schmahl-lal együtt készítette a tangens-zongorákat.

Amint látjuk, a tangens-zongora csak a briliáns menetek visszaadásánál tud teljes értékűt nyújtani, az éneklő játékot szinte kizárja. A két tulajdonság egyesítését egy augsburgi hangszerkészítő, Johann Andreas Stein oldotta meg, aki a csapó-mechanikát külön kiváltószerkezettel látta el.

Mozart 1777 októberében így ír édesapjának Augsburgból: „Rögtön a Stein-féle zongorákkal kell kezdenem. Mielőtt még láttam volna valamit Stein munkáiból, Späth zongoráit kedveltem a legjobban. Most azonban Steinéit kell előnyben részesítenem, mert tompításuk sokkal jobb, mint a regensburgiaké. Ha erősen megütöm, akár fekve hagyom, akár felemelem az ujjamat, a hang, amint megszólaltattam, abban a pillanatban eltűnik.69 Bárhogy nyúlhatok a billentyűkhöz, a hang mindig egyenletes.70 Nem rezeg,71 nem erősebb vagy gyengébb, és egyáltalán nem marad ki, egyszóval minden egyenletes. Igaz, hogy ilyen zongorát nem ad 300 forinton alul, de szorgalma és fáradsága, amit reá fordít, megfizethetetlen. Hangszereinek főleg az a sajátsága másokkal szemben, hogy kiváltással készülnek. Minden századik ember sem állna oda ezzel vesződni, de kiváltás nélkül lehetetlen, hogy egy zongora ne rezegjen vagy ne zúgjon utána. Amikor az ember a billentyűt lenyomja, kicsiny kalapácsai abban a pillanatban, amikor a húrokat megütötték, újra visszaesnek, akár lenyomva tartják a billentyűt, akár elengedik. Ha egy ilyen zongorával elkészül — mint ahogy saját maga mondta nekem —, mindenféle passzázsokat és futamokat, ugrásokat próbál, és addig fúr-farag és dolgozik rajta, amíg a zongora mindenre képes. Mert ő csak a zene javáért dolgozik és nemcsak egyedül a saját haszna miatt. Különben egy-kettőre elkészülne. Gyakran mondja: »Ha nem volnék magam olyan szenvedélyes zenekedvelő és nem tudnék egy keveset magam is zongorázni, bizonyosan már rég elvesztettem volna türelmemet a munkához ; de magam is szeretem az olyan hangszereket, amelyek nem okoznak csalódást a játékosnak, s amelyek tartósak.« Zongorái valóban tartósak. Jótáll azért, hogy a rezonánslap nem törik és nem reped el. Ha elkészült egy zongorához való rezonánslappal, akkor kiteszi azt a levegőre, esőbe, hóba, a nap hevére és még ördög tudja mi mindenre, hogy repedjen el, azután éket rak bele és beleenyvezi, hogy jó erős és szilárd legyen. Örül, ha elreped, utána biztos lehet az ember, hogy többé semmi sem történik vele. Sőt gyakran maga vág bele, újra összeenyvezi és igazából megerősíti. Három ilyen zongorája áll készen. Csak ma játszottam újból rajtuk... a gépezet (Machine), amelyet a

69 Nem csoda Mozart lelkesedése a jó tompítás láttára, hiszen a staccato játék lusta tompítókkal szinte lehetetlen. Erős ütésnél különösen könnyen mondták fel a tompítok a szolgálatot.

70 Azaz minden dinamikai árnyalatban egyaránt megszólalnak a hangok. Nem kell attól tartani, hogy mint a csapómechanikánál, a piano még nem és a forte mír nem szólal meg.

71 A kalapácsnyél nem kotyog, nem verődik oda többször a húrhoz.

53